Esélykikötő

III. ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL - BÁRKA KIKÖTŐ
Esélykikötő
2010. augusztus 5-8. (csütörtök-vasárnap)

Szervezők: Baranya Megyei Esélyegyenlőségi Iroda - Esélyek Háza, Önkéntes Centrum, Ördögkatlan Egyesület

Időpont: 2010. augusztus 5-8. (csütörtök-vasárnap) 11-19 óra között

100LEGSZEGÉNYEBB
 (www.100legszegenyebb.hu) - Nagyharsányi Iskola
A kiállítás a Kurt Lewin Alapítvány 100 Legszegényebb kiadványának fotóanyagából a szegénység „sokarcúságáról", kitaszítottságról

A Kurt Lewin Alapítvány független, közhasznú civil szervezet. Partnereinkkel való szoros együttműködésben hozzá kívánunk járulni a demokratikus társadalom megerősödéséhez, a tolerancia növeléséhez és felelős társadalmi befektetések létrejöttéhez. Céljainkat az aktív állampolgári részvételhez szükséges ismeretek, illetve készségek terjesztésével, társadalmi párbeszéd ösztönzésével szolgáljuk - mindenekelőtt a kritikus gondolkodás fejlesztésével.
„A 100 legszegényebb a teljesség igénye nélkül készült. A szegénység számtalan arca közül száz fotón és rövid szövegeken keresztül mutatunk meg néhányat. Tíz téma mentén olyan emberek és közösségek életébe nyújtunk betekintést, akik eltérő helyzetük, körülményeik ellenére hasonló nehézségekkel küzdenek.
Sokszor nehéz eldönteni, hogy sorsunk alakulását illetően mennyiben vagyunk felelősek, illetve áldozatok. Ha azonban nem ítélkezni akarunk azok felett, akiknek nincsen munkájuk vagy lakásuk, akik kábítószert használnak, vagy a testüket árusítják, esetleg börtönbüntetésüket töltik, hanem próbáljuk megismerni és megérteni őket, az hasznunkra válhat. Félrefordíthatjuk ugyanis a fejünket, ha a szegénység bármely formájával találkozunk, ám így sem a szegényeken nem tudunk segíteni, sem magunkat, szeretteinket nem tudjuk megvédeni attól, hogy hasonló helyzetekbe kerüljünk. A szegénység közel van. Bármikor utolérhet minket egy bedőlt banki hitel, egy baleset, egy tönkrement kapcsolat, egy elveszített állás képében. A veszélyeket azonban nagyobb valószínűséggel tudjuk elkerülni, ha természetüket megismerve, körültekintőbben alakítjuk életünket. Ugyanakkor nemcsak saját magunkkal szemben van felelősségünk, hanem szűkebb és tágabb környezetünk iránt is. Mindez nem csak pénz és hatalom kérdése. Mindannyian képesek vagyunk arra, hogy a körülöttünk élő szegények életét jobbá tegyük, és támogassuk őket abban, hogy magukon is segíthessenek. Önkéntes munkával, egy nem használt tárgy továbbajándékozásával, egy mosollyal is sokat tehetünk."
Illés Márton
Kurt Lewin Alapítvány
HÉTPRÓBA AZ ESÉLYKIKÖTŐBENJáték: A rendezvény három helyszínén, Kisharsányban, Nagyharsányban és Palkonyán Bárkákat talál a játékos kedvű „Hajós utazó". Minden bárkában olyan szervezetek kaptak helyet, amelyek szeretnék megismertetni munkájukat, és játékos feladatokkal szórakoztatni a hozzájuk látogató hajósokat.
Minden Bárkalakó szervezet egy- egy Próbát (játékos feladatot)talált ki, amely a profiljába illeszkedik. Minden vállalkozó kedvű Utazó- rendezvénylátogató- kap egy „útlevelet". Ebben kell összegyűjtenie, a Próbák teljesítését igazoló matricát vagy bélyeget. Az Hajós Utazónak minimum 7 próbát kell teljesítenie az Esélykikötőben ahhoz, hogy ajándékot kapjon, oly módon, hogy be kell járnia az Esélykikötőt és minden Bárkában meg kell fordulnia egyszer a 4 nap során. Az az Utazó aki, teljesítette a 7 próbát (minden Bárkába kell legalább egy próbát teljesíteni), sorsoláson vehet részt és ajándékot kap a Bárkalakók jóvoltából, melyet az EKF pontban vehet át.
Sorsolás minden nap 19 órakor lesz a nagyharsányi EKF infopont előtt. Sorsoláson az az utazó juthat nyereményhez,
• aki aug 5-én, 6-án, 7-én vagy 8-án 19 óráig bedobja az útlevélen található ellenőrző szervényt az Ekf pontban elhelyezett ládába,
• és ha kisorsolásra kerül, Útlevelével bizonyítani tudja a Bárkákban tett látogatását.

További info: Nagyharsány- Sansz Bárka-Országos Esélyegyenlőségi Hálózat, Baranya Megyei Esélyegyenlőségi Iroda - Esélyek Háza stand
SANSZ BÁRKA Nagyharsány, Falutörténeti Múzeum udvara (a Főtér közelében)Országos Esélyegyenlőségi Hálózat, Baranya Megyei Esélyegyenlőségi Iroda - Esélyek Háza www.eselyekhaza.hu
Kiemelt feladatunk a hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségének elősegítése, a kirekesztés elleni küzdelem, a befogadó, nyitott gondolkodás és a társadalmi szolidaritás szemléletének erősítése. Feladataink megvalósítása során egyik fontos vezérfonalunk az „indirekt" érzékenyítés. Kulturális és művészeti elemeket tartalmazó programjaink és rendezvényeink eszközként szolgálnak a többségi társadalom szemléletformálásának, attitűdváltozásának elősegítésében.
Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: esélyegyenlőségi totó és keresztrejtvény, puzzle, kézműveskedés, emberi jogi hősök és aktivisták

Az Emberség Erejével Alapítvány www.emberseg.hu
Tedd próbára a szerencsédet és közben meséld el mit gondolsz az emberi jogokról, cserébe mi is elmondjuk, meg ha ügyes vagy ajándékot is kaphatsz.
Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: kártyázz, ruletezz és nyerj emberség zsetonokat! Vár Az Emberség Erejével Alapítvány kaszinója.

Amnesty International www.amnesty.hu
Az AI Magyarország a nemzetközi mozgalom része, és munkája szorosan kapcsolódik az AI Nemzetközi Titkársága által meghatározott kampányokhoz. Célunk a minden embert egyenlően megillető egyetemes emberi jogok védelme, az emberi jogi sérelmek nyilvánosságra hozása, kivizsgálása, figyelemfelhívás és a jogsértések áldozatai számára segítségnyújtás. Ugyanakkor a magyar szervezet feladatának tekinti azt is, hogy magyarországi általános emberi jogi problémákkal kapcsolatban is szót emeljen és fellépjen.
Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: Emberi jogi tárlat - más bőrébe bújva
Az Emberi Jogi tárlat lényege, hogy a játékban résztvevő személy egy adott karakter bőrébe bújva járja végig az Emberi Jogi Nyilatkozat 30 pontjában lefektetett egyetemes emberi jogokat. Feladata, hogy az adott karakter szerepébe beilleszkedve, a tőlünk kapott válaszlap segítségével jelölje be, mely alapvető emberi jogai sérülnek/sérülhetnek.
Humana Emberi Jogi Magazin www.humanamagazin.eu
A Humana emberi jogi magazin alapötlete egy éve fogalmazódott meg, azzal a céllal, hogy a mai világban kényes, a társadalmat megosztó és foglalkoztató emberi jogi témákat széles körűen járhassuk körül, egy a fiataloktól a fiataloknak szóló, budapesti, alternatív lap keretein belül. December 10-től havonta jelenik meg tematikus felosztásban a magazin, teret adva a szakmabeliek (civil szervezetek, fiatal kutatók), az alkotók (fiatal fotósok, grafikusok) és a laikus érdeklődők számára. Emellett rendszeresen tartunk műhelyfoglalkozásokat, filmvetítéseket a lapszámainkhoz kapcsolódó témakörökben.
Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: Emberi jogi activity, teszt az eddigi Humana lapszámok témáihoz igazodva, emberi jogi karaoke, párkereső játék

Ki-látás Közhasznú Alapítvány www.ki-latas.hu
2007 óta foglalkozunk látássérült emberek rehabilitációjával a Dél-dunántúli Régió területén. Célunk, hogy a látássérült emberek a lehető legönállóbban éljenek. Ennek érdekében felkészítjük őket az önálló közlekedésre: tájékozódás és közlekedés oktatunk. A hozzánk fordulóknak megtanítjuk, hogyan lehet látássérültként takarítani, főzni, vagy épp körmöt vágni. Segítünk a számítógép használatban, Braille írás-olvasást oktatunk, valamint szociális és mentális segítséget nyújtunk.
Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: vakszoba, érzékszervi játékok
 INDIT Közalapítvány BuliSegély Szolgálat www.indit.hu
A BuliSegély Szolgálat zenés-, táncos szórakozóhelyeken, ifjúsági fesztiválokon végez a drogfogyasztás kapcsán felvilágosító, prevenciós illetve ártalomcsökkentő tevékenységet.

Fogd a kezem! Alapítvány www.fogdakezem.hu
Munkánk célja a fiatalok kísérése azon a fejlődési úton, amely segíti őket ahhoz, hogy az emberi társadalom egészséges lelkületű, részben önálló, a mindennapi követelményekhez valamilyen szinten alkalmazkodni tudó tagjaivá váljanak. Pedagógiai felfogásunkban ezért nem a fogyatékosság ténye kap hangsúlyt, hanem a fejlődésében akadályozott fiatalok emberi méltósága. Az emberi méltóságot pedig nem a társadalom, illetve annak tagjai adják, hanem az egyenlő mértékben a sajátja mindenkinek, értelmi, fizikai és szociális állapotától függetlenül. Küldetésünk az, hogy bebizonyítsuk, olyanok ők, mint bárki más. Célunk a normál életvitelben szükséges képességek, készségek kialakítása, fejlesztése, műhelymunkával, egyéni fejlesztéssel, szabadidős programok biztosításával. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy eladható, minőségi piacképes termékek kerüljenek ki a műhelyekből. Igyekszünk minél több fórumon, vásáron megjelenni.
Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: kézműveskedés

MásKépMás Esélyegyenlőség Emberközpontú Szemlélettel Közhasznú Alapítvány www.maskepmas.freeblog.hu
Az emberek egy része törekszik arra, hogy különbözzön a többi embertől, más része pedig törekszik arra, hogy egyenlő legyen a többiekkel. Mi történik ma azokkal, akik születésük, vagy életük folyamán átélt helyzet hatására, esetleg jelenlegi körülményeik miatt különböznek attól, amit úgy hívunk többség - vagy többségi társadalom. Mi történik ma azokkal, akik nem egyenlő esélyekkel indulnak, vagy nem biztosítottak számukra az egyenlő esélyek. A célunk: megteremteni számukra a részvétel lehetőségét a társadalom minden tagját megillető szolgáltatásokban, eseményeken. Célunk még a társadalom és a közvélemény figyelemfelkeltése, szemléletformálása.
Valljuk azt, ha észleljük, hogy valaki más mint mi, és megpróbáljuk elfogadni azzal nem kevesebbé hanem többé válunk. Mert ugyanolyan és más mint mi.:MásKépMás ...
Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: illat-hang memory

Színes Gyöngyök Délvidéki Roma Nőkért Egyesület www.szinesgyongyok.hu
Színes Gyöngyök Egyesület 2004-ben azért jött létre, hogy segítse a roma nőket családi és társadalmi szerepeikben. Tevékenységi körünk azóta számos új elemmel bővült, mára egyik legfontosabb célunkká a roma kultúra megőrzése vált, színvonalas rendezvényekkel szeretnénk felhívni a figyelmet kulturális értékeinkre. Fontosnak tartjuk azt is, hogy elősegítsük egy olyan közbeszéd létrejöttét, melyben a hétköznapi szokások, közösségi normák, azaz a szélesebb értelemben vett kulturális értékek elismerhetővé válnak, így a konfliktusok és félreértések helyén valódi találkozások jöhetnek létre.
Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: 
Társasjáték a roma kultúráról (dobóckockával, az egyes mezőkön különböző feladatokkal): feladatok: roma költők versrészleteinek sorba rendezése, "Találj címet!": roma festőművészek műveihez, memory játék beás nyelvvel kombinálva, ország-város játék másképp: nevezz meg híres romákat, totó a romák Magyarországi helyzetével kapcsolatos kérdésekről - mítoszok és félreértések.
2. Szabadulj meg egy előítéletedtől! Írd le és dob be egy dobozba egy előítéletedet, ezzel szimbolikusan megszabadulhatsz tőle.
Önkéntes centrumok - Önindító program www.onkentes.hu
Az önkéntesek az élet számos területén megtalálhatóak, azonban továbbra is számos olyan terület van, ahol egyáltalán nem, vagy csak alig találkozhatunk velük. Az önkéntesség a társadalmi aktivitás egyik legfontosabb megjelenési formája, mely fejlesztésére minden korábbinál nagyobb szükség van, hiszen a hagyományos közösségi támogató funkciók gyengülnek, a társadalomban egyre
erősebben jelen van az elmagányosodás. Annak érdekében, hogy a civil szervezetek, vagy akár az önkormányzati fenntartású intézmények hosszú távú, programokba és szolgáltatásokba is be tudjanak vonni önkénteseket, szükség van a tudatos fejlesztésre. E tekintetben lehet rendkívüli jelentősége az ország számos megyéjében megjelenő Önkéntes Centrumoknak.
Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: memóriajáték

InterMagyar Kulturális Egyesület www.intermagyar.com, www.zionpecs.blog.hu
Az Egyesület 2002-ben kezdte meg működését, melynek fő célja az élőzene presztízsének helyreállítása volt. Tevékenységi körébe tartozik zenekarok, énekesek népszerűsítése; koncert- és fesztiválszervezés; pécsi zenészek lemezeinek kiadása, próbahely biztosítása. Az egyesület egyik legfontosabb feladatának tartja a tehetségkutatást; és a ZION, vagyis Zenész Ifjúsági OtthoN (Pécs) beindítását, ahol jelenleg két próbatermet és egy kis stúdiót tart fent. Valamint ez év februárjától hetente két alkalommal rendezünk koncerteket, ahol lehetőséget adunk a feltörekvő pécsi és más városokból érkező fiatal zenészeknek, az országos szinten is ismert zenekarok koncertjei mellett. Ezen kívül heti váltásban rendezünk filmklubot valamint jam sessiont, ahol bárki kipróbálhatja magát a színpadon. Igyekszünk minél több fiatalnak színvonalas programokat, és tartalmas kikapcsolódási lehetőséget biztosítani.
Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: zenei, hallás és ritmusérzék fejlesztő feladatok, akusztikus jam session ( mely során kis alkalmi zenekarok alakulhatnak) és hangszer bemutató.

IFI BÁRKA Palkonya Ifjúsági klub
„Tett-Hely" Ifjúsági Információs és Tanácsadó Központ www.tetthely.net
Az szolgáltató iroda 1998-tól működik Pécsett, ugyanakkor egész megyére kiterjedő tevékenységet lát el. Főbb szolgáltatásai: adatbázisok, ifjúsági klubok, tanácsadások, képzések, rendezvényszervezés, játéktár. Működtetője a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft., Megyei Ifjúsági Szakmai Módszertani Központ.
Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: kvíz, célbadobás, játéksarok, egyszerűbb sport és művészeti programok

Ködből Palotát Egyesület www.kodbolpalota.site40.net
Egyesületünk legfőbb célkitűzése a lakhatási szegregáció, elsősorban a cigánytelepek felszámolása. Céljaink elérésének érdekében főbb tevékenységi köreinket, az integráció keretein belül határoztuk meg. Egyesületünk tagjai olyan eszmét képviselnek, mely támogatja az emberek társadalmi befogadását, egy konstruktív életvezetésen keresztül.
Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: A hozzánk érkező érdeklődők egy kitalált országot rajzolnak. Szokásrendszert és törvényeket alakítanak ki, melyet megosztanak velünk. Sógyurmából megalkotják az ország jelképét. De ekkor egy más szokásokkal, törvényekkel rendelkező népcsoport érkezik az országba...Hogyan tovább? Játékunkban erre keressük a választ.

Faág Baráti Kör Egyesület www.faagbk.hu
Az Egyesület 1998-ban alakult, Pécs egyik gyermekotthonában élő 20 fiatal kezdeményezésére. Az alapvető célkitűzés az állami gondoskodásban élő, illetve onnan kikerülő fiatalok sikeres társadalmi integrációjának elősegítése volt. Célcsoportunkat jelenleg is hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű, többségében állami gondoskodásban élő fiatalok alkotják, akiknek alapvető igényeire és szükségleteire reflektálva valósítjuk meg sokoldalú szakmai programjainkat.
Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz:óriás puzzle, gyöngyfűzés, kézműveskedés

 Mobilitás Dél-dunátúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda www.mobilitas.hu
Nem tudod, mit kezdj magaddal, vagy csak nem találsz csapatot az ötleteidhez? Szeretnél külföldre menni? Szívesen vennél részt önkéntes munkában? Akkor megtaláltad, amit keresel. Az Eurodesk információs hálózat ugródeszka ahhoz, könnyebben találj olyan közösséget, amely szívesen tesz másokért is valamit, ami segít abban, hogy megtaláld a helyed ebben a gyorsan változó világban. A Európai Unió által támogatott Fiatalok Lendületben Program és a Mobilitás segít, hogy feltaláld magad!
Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz:
• Kvízjáték - a Fiatalok Lendületben Programmal kapcsolatos kérdések segítenek az információgyűjtésben
• Európa fal - mi ugrik be először az Európai Unió tagállamairól? Kísérletet tehetsz hűtőmágnesekkel...

Magyar Máltai Szeretetszolgálat www. jelenlet.org
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat immár 3 éve működteti szociális szolgáltató irodáját Pécsett, a keleti városrészben található szegregátumban, György-telepen. A mindennapi segítségnyújtáson túl, egy fiatal önkénteseket érzékenyítő és bevonó programba is belekezdett a Nyolc Boldogság Alapítvánnyal közösen. A projekt keretében pécsi középiskolások próbálhatják ki magukat a telepi gyermekek között végzett önkéntes munka során, így nyújtva kézzel fogható segítséget nem mindennapi módon.
Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: Egy játékos kvízt ajánlunk a résztvevőknek, amelyben a szegénységgel kapcsolatos eddigi tudásuk formálásán túl új tudástartalmakra tehetnek szert. A kvíz egyéni vagy kiscsoportos formában is kitölthető.

Alternatíva Ifjúsági Iroda www.indit.hu
Az Alternatíva Ifjúsági Iroda, az INDIT közalapítvány egyik alacsonyküszöbű intézménye, mely az úgynevezett „pláza-program" keretében jött létre és immáron 4 éve működik folyamatosan.
Az intézmény célja egy közösségi tér kialakítása a plázába látogató 12-24 éves fiataloknak, ahol találkozhatnak, megihatnak egy teát, játszhatnak, megpihenhetnek, különböző foglalkozáson vehetnek részt (filmklub, kézműves műhely, relaxáció) és megbeszélhetik a korosztályukat érintő vagy érdeklő témákat az ott dolgozó szociális munkásokkal és pszichológusokkal. Az iroda 2010 júniusától új helyszínen az Új Forrás Üzletházban megújult külsővel várja az érdeklődő fiatalokat.
Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: „Tenyeret körbe": A játékos egy színes filctoll segítségével körberajzolja a saját tenyerét egy kartonlapon, majd minden egyes „ujjába" beleírja egy jó tulajdonságát, vagy csak általánosan egy jó tulajdonságot, majd ezt követően felragasztja a falra a többi - már korábban elkészült - tenyér közé.

ZÖLD BÁRKA - Kisharsány, az Önkormányzattal szembeni zöld terület

Retextil Alapítvány www.retextil.shp.hu
A Retextil Alapítvány Manufaktúrájában megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak közösségi alapú szocioterápiás módszerrel. Az Alapítvány háztartási textilhulladékból állít elő bútorokat, térberendezéseket, divatcikkeket.
A játék, amit a sátornál kipróbálhatsz: rongyszövés
Zöld Fiatalok Egyesület www.zofipecs.blogspot.com
Az egyesület fő tevékenységi területe a környezeti szemléletformálás és ismeretterjesztés. Elsődleges célunk a civil öntudat és a környezetünk iránti felelősségérzet újraélesztése, a lakosság - kiemelten a fiatalabb korosztályok - figyelmének ráirányítása azokra a közérdekű környezeti és társadalmi problémákra, amelyek nem megfelelő súllyal - vagy éppen eltorzítva - jelennek meg a közvéleményben.
A játék, amit a sátornál kipróbálhatsz: hulladékkézművesség tesztek

Környezetünkért Alapítvány és a Pécsi Zöld Kör www.pecsikornyezet.hu, www.pzk.hu
Személyes példákkal és cselekedetekkel dolgozunk az egészséges életért, annak lehetőségeiért: Pécs és a Mecsek természetvédelméért, a meglévő környezeti értékek megőrzéséért, az egészséges élet és az egészséges környezet feltételének, így az egészséges társadalom megteremtéséért, a megfelelő élet és szociális viszonyok megteremtéséért minden hazánkban élő ember számára, az esélyegyenlőségért.

Zöld-Híd Alapítvány www.zold-hid.hu
A 2000-ben alapított Zöld-Híd Alapítvány tanácsadó és ismeretterjesztő munkát végez az energetika és a környezetvédelem területén. Célunk a figyelem felkeltése e kérdések iránt és az emberek ismereteinek bővítése egy élhetőbb és fenntartható világ érdekében.
A játék, amit a sátornál kipróbálhatsz: környezetvédelmi activity, "Mentsük meg a Föld Anyát!" társas, "Kukás játék", hulladék ékszer készítése , Eenergia Twister

KOMMENTEK

RANDOM GALÉRIÁK A MÚLTBÓL$type=three$$cols=3$meta=0$snippet=0$source=random$rm=0$count=3

Tárgymutató

1% 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 30y a beremendi lakodalom a csemegepultos naplója a faun labirintusa a freskófalu legendája a gát a halottember a helység kalapácsa a hős a katlan a kézmosás fontosságáról a kisharsányi vőlegény a la carte kórus a lélek mélységei a mádia ördögei a mi osztályunk a nagyharsányi menyasszony a nagyharsányi óvoda programjai a napisten unokája és a tengeri sárkány lánya a repülés története a shakespeare-szakszervezet a show folytatódik a soha vissza nem térő a székely menyecske meg az ördög a te országod a very comeadic evening a világ bölcse a zsidó aaa címlap abdeljalil kodssi ad libitum ádám almái adorjás ady/petőfi agócs gergely agócs írisz ágoston béla ágoston gáspár ahogy esik úgy puffan ahogy te rá ajánló aladár egyedül van alagsor alice kapka alkotótábor alma álmok ama amalia pereira amargant színházi műhely american corner amnesty international andfriends andrejszki judit andy vazul annak is kell anyám tyúkja apáink kalapja apnoe apporto apró kis hazugságok apró paták apró-impro aradi kamaraszínház aralica borkert programjai aralica ibero hacienda archívum arcofon duó arcofon trió árnyékban élők artner sisso artus asaran earth trio ascher ascher oszkár színház aszpik átlátszó víz legyen aura musicale aura segítőkutya alapítvány az anyósom az én világom a mi világunk az étkezés ártalmasságáról az időnk rövid története az isten és a részegek az ördög hárfái az ördögszántotta hegy az úrinő azt meséld el pista bábok babra babucs kriszta babylon bácska bakos búsulók bagi zsolt bakonyi alexa baksa-soós attila bal józsef balanescu balassa éva balázs barnabás ballabox balogh balázs balogh kálmán balogh tünde balogh viktória bandart bangó margit bánki berta bánki gergely banyamesék bányavakság barabás lőrinc quartet baraka baráti kristóf bárdos zoltán bárka barna margit bartók bartók béla zeneművészeti szakközépiskola kamarazenekara bata istván beatbox műhely beck zoli becker nóra beethoven ix szimfónia behumi dóri bekvart bélaműhely belső elhárítás benke grátzy benke pál benke paulina benkó bence berán gábor bérczes bérczes tibor berecz andrás berecz istván berecz mihály bereczki csilla beregszászi illyés gyula magyar nemzeti színház beremend beremendi kovácsműhely berki tamás bérletek besence open besh o drom beszélgetés beszélgetés 2016 beszélgetések a katlanban beszélgetések az életvégről bethlen téri színház betwixt bezzegakurvabeckek bicikli blum pince bob és bobek boban markovic orkestar bóbita bábszínház bocsárdi lászló bodó viktor bodor tibor teskó bodyssey bogdán árpád bogdán lászló bognár szilvia bohóc brigád bohóctámadás bóka bence boldog új élet bongobong bóra áron borbély mihály borbély műhely3 borbély szilárd bornai szilveszter borsörmester both miklós both miklós udvara bozsik yvette böjte józsef böröcz andrás börtönrádió brasnyó brickner szabolcs bringával a katlanba brother kawa búcsúkoncert buda folk band budapest bár budapest pride budapesti józsefvárosi zeneiskola budzillus bujdosó bujdosó trió bujtor balázs bukta imre busz-színház bűbájos lakat büdös vornyik büszke uv-zöld nünüke cabaret medrano cactus truck cafes and citizenry project caligula calle del mundo caminus caminus 2016 carmen cangiano carmen sita castel felice vizsga catsandox chameleon days trio chillpince chris potter cifra műhely cifra szoba mérából cifra udvar cifra udvar programjai cigány ízek kavalkádja cimbaliband cimbora mesejátszóház címlap circus cirkusz cirkusz 2015 cirkusz 2017 cirque du platzak classical claudia kraus cók-mók bábszínház compagnie les apostrophés concerto conclusion control studio cosí fan tutte cote de l'ile crossing cuhorka emese czitrom ádám családi családi 2016 családi programok 2014 családi programok 2015 családi programok a katlanban csalló roland csángálló csángóblúz csányi jános cseh andris cseh antal cseh tamás cseh tamás archívum csémy balázs csere-bere placc cseri hanna cserihannák cserna antal csernik árpád csevej csibészműhely csigaház csík zenekar csíkszerda csiky csillagszálló csiribiri csobánka zsuzsa csodalépés csokigolyó koncert csonka ibolya csontbrigád csuja imre csurgói gimnázium d.o.g. dancing graffiti danubia dargay attila dargó szilvia daruka mihály darvas benedek darvas kristóf darvas krisztián darvasi lászló debreceni csokonai színház deer fellaz dés andrás dés andrás quartet deutsch didier delannoy dil mastana dinyés dániel dinyés soma dip trio díszvendég díszvendég 2014 dj zöld dlrm dohány dohnányi zenekar dolce don quijote döme dömötör andrás dömötör tamás dörnyei szabi dr dermot dragomán dragovácz ágnes dráva TSE dresch dresch quartet drog-stop duke bluebeard dumaszínház east balkán ebéd ed is off ed is on édes piroska ef zámbó effe label effects effectum egészségnap egressy zoltán egri bálint egri vár egy kiss erzsi zene egy őrült naplója egy pohár vörös vérré válik egyasszony egyedi péter egymás bábelében együttműködésben eklektrio elek ányos élmény kommandó élményfestés élő könyvtár élő márton ember tenyerében encuentros énekegyüttes énekvarázs english english summaries 2014 english summaries 2015 english summaries 2016 enyedi ildikó építész műhely epres attila érdi tamás erdős virág eric satie ernelláék farkaséknál erőss harmonik band értékmegőrző escargo hajója esélykikötő esélykikötő 2012 esélykikötő 2013 esélykikötő 2014 esélykikötő 2015 esélykikötő 2016 esterházy eszme eszter-lánc mesezenekar esztrád ethnofil etno liget etnoé eurakvilo európa kiadó evritingsz láj eztrád faág baráti kör fábián péter fabók mancsi bábszínháza fahidi éva fajkusz attila fajkusz banda fajok eredete faluturisták fándly csaba fanfara complexa faragó béla fata dani fedeles tamás feedback fejesztés alatt q fejlesztés alatt q fekete ernő fekete leves feldmár intézet felhőfi-kiss lászló fellépők betűrendben felnőttek szabadságon fenyvesi gábor fenyvesi józsef ferenczi györgy ficza istván fillár istván film film 2014 film 2015 film a katlanban fine arts firkin fitwalk fláre beás banda flashmob foci fodor bernadett fodor tamás fodrásznő fogathajtó verseny fogd a kezem fondor és szerelem forgách andrás forte társulat fórum fölnevelő édesanyánk fpt fran palermo fredifr3d frenk frida kahlo friedenthal zoltán frim fram frontátvonulás furák péter fut a színház futás futó balázs fülöp bence fürdőavatás füzér katalin g szabó hunor g&g duó gábor géza gál tamás galapiat galaxisok garaczi garamvári gábor gasztroördög géczi zoltán gémes antos general information generation impasse gera anita gera gábor gergye gerlits réka gerlóczy márton geröly quartet geröly tamás gézakékazég ghymes gilbert edit gilvánfai zenebona gingalló pécsi meseműhely giulia este otthon marad gnawa góbé goldenfeszt gólem színház gombaudvar gondnok göttinger pál gőz istván gran kino grecsó grecsó krisztián greenpeace greenway grencsó istván grencsó kollektíva grisnik petra grizzly vibrations gryllus gubanc gulyás gábor günsberger ákos gyalog a katlanba gyalogösvény gyáni gábor gyáva gyémánt bálint gyenge lajos gyerekkuckó gyerekmegőrző gyermekképet a gyerekeknek gyetvai zoltán gyöngyös műhely gyöngyszemek a múltból győri vaskakas bábszínház ha most látnál tamás hagit yakira hahagáj hajdu szabolcs hajduk károly hajnóczy hajós andrás halálos temetés halálratáncoltatott leány halas dóra halastó halász judit halász péter halmy györgy halottember hamlet hámori máté hangfürdő hangszerbemutató haraszti pince haraszti rezidens band haraszti sound system harcsa veronika harkány harmadik figyelmeztetés harmath olívia hárságyi pince harsányi attila harsányi bence határvonal hatok haumann péter havasréti józsef háy háy come beck hegedűs d géza hegymegi máté helecz dániel helené helység kalapácsa helyszínek helyszínek listája helytörténeti gyűjtemény henics tamás hepp trupp herczku ágnes hermann ildi herminamező hernádi judit hervadó virágok hétágfa játszóház heted7 hétpróba hiperkarma hírek hírlevél hírlevél játék hofecker mátyás hofecker-molnár-baksa trió hoffer károly holland holnemvoltfa honvágy hoppart horváth csaba horváth istván horváth kristóf színész bob horváth viktor hősök temetője hrabal hrabal könyve hrabal összes hrabal-galaxis hrabal-vurstli hrabal100 hullám hullám és gumikötél humble grumble duo hungarian studio orchestra hunyadkürti györgy huzella péter i erzsébet időbontás időjárás igazgyöngy igrice citeraegyüttes így tedd rá íjászat improvokál indit instant opera workshop interaktív népmesei egyóra interjú introduction intu intuíció trió irie maffia iroda irodalom irodalom 2014 irodalom 2015 irodalom 2016 irodalom a katlanban irtás istállómozi isten hozott istentelen ifjúság istvánffy kamarakórus iva bittova ivánovics bea iványi emese ivyz jam jancsovics máté jankovics anna jankovics péter jankovits lászló jarjabka ákos jasper stadhouders játék jazz jazz appreciation month jazz játszótér jazz world folk music jegyek jegyirodák jel jel színház jelenkor jelentkezőknek jeles andrás jenei szilveszter jobbágy kata jon e marquette joós tamás jordán adél jordán tamás jövoltköszönömkérekmég jövőtánc juhász gábor juhász tomi juhos jummodaddy junkie jack flash k2 színház kacagó gerle kacsó hanga kády galéria kaf kakasy dóra kákonyi árpád kaláka kale lulugyi kálid rtúr kalotaszeg kamarás iván kanizsa csillagai kapcsolat kaposvári csiky gergely színház kaposvári egyetem kárász eszter karaván karavan familia karc kardos dániel karosi júlia kárpáti dódi karsai györgy karszalag kaszás attila kátai zoltán katarzis katlan-kupa katlanblog katlanblog 2010 katlanblog 2011 katlanblog 2012 katlanblog 2013 katlanblog 2014 katlanblog 2015 katlanbusz katlanfutás katlanjóga katlansztorik katona katona dóri julis katona lászló katona mozi káva kulturális műhely kecsek kecskeméti gábor keddek keleti élménytár kellár f jános immánuel kemény istván kemény lili kemény zsófi képek képhang-hangkép kerek istván kerekasztal kerényi róbert kerényi zsolt kereplő keresztes tamás kereszthuzat keresztury tibor keresztül európán kéri kitty kermiz kerpely adél keserű imre keszthelyi réka kétely kézműves kuckó kézműves műhely gyerekeknek kiállítás kiállítás 2014 kiállítás 2015 kiállítás 2016 kiállítások a katlanban kicsi nyuszi hopp hopp kimi kincses gyula king automatic királyok és keresztek kirschner péter kis kikericsek kisantal tamás kiscsillag kísérleti adás kisesti kisharsány kisharsány-túra kisjakabfalva kiskovács attila kisördögtánc kiss diána magdolna kiss eszter kiss mónika kiss pisti kiss tibor kiss tibor noé kistehén kisteleki dóra kisvegyes knotik ildikó koccintás kocsmai verekedés kohlhaas kokas éva kollár-klemencz lászló kolompos kolonits klára koncert koncert 2014 koncert 2015 koncert 2016 koncertek a katlanban koncz zsuzsa konrád györgy korniss péter korpás éva kórusok éjszakája kovács éva kovács gábor kovács gabriella kovács gerzson péter kovács kristóf kovács krisztián kovács udvarház kovács zsolt köles ferenc körforgás kőrizs imre kőrösi zoltán kővári eszter sára kövek a zsebben kövér andrás kövi köves slomó közelítés egyesület közérdekű közlekedés krámer györgy krasznahorkai kripli mari kristán attila krisztik csaba kritika kritikai szalon kubalibre kucserka zsófia kultúr találka kupé kutyaharapás különbéke la belle epoque la tresca lábam termett a táncra lackfi jános laczkó péter vándorfényképész lajkó félix lakótársat keresünk lampion láng annamária lantos zoltán lass bea lászló boldizsár lászló zsolt láthatatlan állomás látogatói ászf látókép ensemble lázár domokos lázár kati lazippo le skeleton band legát legesleges legyünk a föld barátai lékkör lékó tamás lélektér lénárd kata lengyel brigi lenthár balázs leonard cohen leonce és léna les touffes krétiennes lift szakkollégium light in babylon literature little g weevil location lóhair-e london lou reed lovasi love and money love band lőrinc katalin lőrinszky attila ludmány dénes luigi fusani lukács miklós maár gyula mácsai macskafogó macskák esernyővel madár a víz alatt made in pécs díj magyar alipecia areata közösség magyar képzőművészeti egyetem magyar narancs magyar színház majdnem 20 major judit malatinszky borudvar malter filmfesztivál manic freak manna produkció manoamano manoya marco bell marco pasinetti marí és max marie márjánovics diána márkos albert márkuszínház márta istván másik jános másik magyarország máté gábor máthé zsolt matrica matt b matta lóránt máv mediawave megnyitó megyeri andris méhes károly méhkasaula mellettünk melodisztik mélyrepülés menedék menetfény mentés másként menzel menyhárt jenő mennyekbe vágtató prolibusz mese a tűzpiros virágról mesekotyvasztó meseladik mészáros máté mészáros sára meszecsinka mezítlábas menza mezítlábas zenészek micsoda dániel mika jovancic milea mindenki mitch&mitch mizsei zoltán mkb társulat mobiltöltő modern art orchestra mogyoró kornél mohácsi norbert mokos pince moldvai kiss andrea moldvai lászló molnár gusztáv molnár krisztina rita momentán társulat montanaro móricz zsigmond színház mozart mozart-kommandó mr irish bastard mu színház mucsi mucsi zoltán mulandó mulatság murál morál mező muriel muruya muzsik és volkova muzsikás müller péter sziámi műsorfüzet müszi művészetek völgye művészeti tábor művészi hordók nagy ádám nagy dénes nagy józsef nagy mariann nagy viktória éva nagy zsolt nagykanizsai gólyalábasok nagypál gábor nagyvárosok máriája nappali narancsrevü narancsterápia náray erika natasa pavlovskaya nechl nóra négy utolsó ének négybé nehéz neil young sétány nem tudni hogyan nemes gábor kölyök nemes péter nemes takách kata nemes-horváth orsolya németh juci németh kriszta németh levente nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nemzeti táncszínház neofolk népmesei egyóra néprajzi múzeum néptánc nézőművészeti kft nikola faller nikolas field nincs ártatlan kép nincs számukra hely nincstelenek notice to applicants novák csaba novák erik novák jános novecento nublao nyári oszkár nyári szilvia nyáry krisztián nyitrai lászló nyugat offenbach oláh ibolya olasz istván olasz&magyar zenei műhely olivero sukh mahal olvasóliget opera operakalauz óperentzia orfeum orgona orlai ormánság zöldút orosz ákos orosz dénes oroszlán anikó orvos osonó színházműhely oszkár telekocsi osztálytársak voltunk osztroluczky sarolta ökrös csaba önkéntesek ördög bor ördögi vylyan-konyha ördögkatlan házaspár ördöglegenda ördögök vizsga ördögtánc ördögtaxi ördögtúra örkény mozi örkény színház örkény-vurstli öröm a zene ősi pince őszirózsa nyugdíjas klub összes helyszín programja ötvös andrás őze áron p müller péter p. müller péter paczolay béla pácser lászló pál andrás pál család pál istván szalonna palacskó józsef pálfi ervin palimo story pálmai anna pálné kovács ilona pálúr jános palya bea pályázat panchan paniks paniks duo pannon filharmonikusok pannon tv pannonia allstars ska orchestra papaver cousins parasztopera parno graszt parti nagy lajos parti nóra passport control pazsó pécsi bölcsész udvar pécsi bölcsész udvar 2016 pécsi faág baráti kör pécsi ikonok pécsi légitársaság pécsi nemzeti színház peer krisztián pelsőczy réka penguin souns system periszkóp rádió persona non grata pesti magyar színház pesti magyar színiakadémia péterfy bori péterfy-novák éva pethő gergő petőcz andrás petri györgy pettendi szabó péter petz annamari philipp györgy pianínó pimplin pintér béla pion istván pirisi lászló pittman marci pittman zsófi pizsamátor play sátor podhorszky gábor polgár panzió póló pólógyár porteleki áron pöszemaszu praktikum praktikus pressphoto presszó tangó libidó pribojszki mátyás privát történetek program programfüzetek haladóknak programok a beremendi kovácsműhelyben programok a cifra teraszon programok a focipályán programok a kisharsányi focipályán programok a kisharsányi nagyszínpadon programok a kisharsányi templomban programok a kisharsányi templomkertben programok a kisharsányi torneteremben programok a kovács udvarházban programok a nagyharsányi faluközpontban programok a nagyharsányi iskolában programok a nagyharsányi templomban programok a nagyharsányi tornateremben programok a nagyszínapdon programok a narancsligetben programok a palkonyai faluközpontban programok a palkonyai templomban programok a pincesori kisszínpadon programok a sauska pincészetnél programok a szoborparkban programok a teleki kertben programok a teleki ligetben programok a villánykövesdi faluházban programok a villánykövesdi parkban programok a villánykövesdi pincesoron programok a vylyanon programok az árokpart bárban programok az esélykikötőben programok az óvodaudvaron programok beremenden programok egy térképen programok kisharsányban programok nagyharsányban programok palkonyán programok villánykövesden prókai ágnes psyché psycho mutants psziesztaband pte művészeti kar puchner birtok punnany massif puskás péter puszi quimby rába roland rackajam rácz livi radák jános ráduly misi rainer-micsinyei nóra rájátszás ránki dezső ratkóczi huba rátóti zoltán reart reggeli régi címlap régimódi bohóctréfák reichart edina renaichance rene trossmann reneszánsz konyha rengeteg requiem retextil rétfalvi tamás réti adrienn révai sára reverze richard strauss ricsárdgír rivaldafény roberto zucco rock-lit-era rokka csoport rokokó rosé rólunk írták roma csillagok roma hungaricum romengo romungro roszik hella rozgonyi gergely rozs tamás rögvest röhrig géza rubik ernő zoltán ruska & mica rutkai bori sajtó sajtótájékoztató sam redbreast wilson sándor józsef sansz filmklub sansz játszótér sansz matiné santa diver santai sárik péter sárkány sanyika sárközy zoltán sárosdi lilla satie-maraton sator quartet saul fia sauska lounge sauska udvar programjai schell judit scherer péter schilling árpád schneider jankó sebaj színház sebestyén márta sebhelykiállítás secret man semegi zoltán semmi sena serdu projekt séta a szoborparkban sex drugs gods rocknroll shakespeare shakespeare kortárs tükörben shekespoetry shylock siegal siklós spa simkó kati simon edina simon márton simor ágnes simorág tánccirkusz simply english singas project sinha róbert sipos imre sipos vera sirály sisso 2013 slam poetry slam-busz sociopoly sofi oksanen soha senkinek soharóza somesong somodi h szilárd sorbonne sexual sorszám sorszámgép soul chambers sóvirág söndörgő sötétben látó tündér specko jedno spiró györgy spolarics sprok antal sramó gábor stefanovics angéla stolen symphony stop motion studio k sugár miklós summary summer rebellion surman edit suzuki kimiyosi svejk svjata vatra sylvia leidemann symphonic brass quintet syrius legacy szabad ötletek jegyzéke szabadkai népszínház szabados györgy szabados lászló szabadság egyenlőség párkapcsolat szabó balázs bandája szabó benedek szabó borbála szabó máté szabó réka szabó sándor szabó szonja szabó zoltán attila szacsvay lászló szájlent klasszikal diszkó szakmai beszámoló szálinger balázs szállás szalóki ági szandtner anna szántó istván pokidoktor szársomlyó nép-táncz csoport szarvas józsef szarvassá változott fiú szatmári juli és zenekara szavazás szekszárdi gitárkvartett szélben szállók szeleburdi család szeleburdi gáspár szélkiáltó szemző tibor szent efrém szent györgy iskola blogja szentesi horváth mihály gimnázium szentimentálé szép ernő szerbhorváth györgy szerencsés találkozások szeret zenekar szeri viktor szevasz cseh tamás szfe150 szigorúan ellenőrzött vonatok szikszai rémusz szilas miklós szimbola színes gyöngyök egyesület színház színház 2014 színház 2015 színház 2016 színház a katlanban színház- és filmművészeti egyetem színműveletek szirtes edina mókus szívszakadtig szkéné szobor szoborpark szociopoly szokatlan szokolay dongó balázs szókrátész védőbeszéde szolláth dávid szolnoki apollónia szomorné kukorelli edit szorcsik kriszta szőke nikoletta szőke szandra szponzorbérlet szubjektív kisharsány szukernyik tamás szűcs krisztián szűcs nelli szűcs qka krisztián szvetnyik kata táblázatok tabu tájdíj takács géza takács kati takács lászló takács nóra diána takáts eszter taktak találj címet tamara obrovac támogatók tánc táp színház tapasztalt ecsetek tapasztó ernő tappancs műhely tárnoki márk tarr béla tartuffe tasnádi bence tasnádi istván tatabányai jászai mari színház taxi teatr na walizkach teatr osmiego dnia técsői banda téka tél telefondoktor tengler gergely tg tenke istván tenkes kapitánya kalandjáték tenkes TE tenkes teljesítménytúra tenkes zenekar tenki réka térey jános téri sándor térkép terminál workhouse terralegenda testről és lélekről the allreadies the beans the durgas the garden the irish coffee the island the mindblow the qualitons the ramadogs the tablespoon thealter theatre thuróczy szabolcs tickets tiger lillies tímár katalin tindia tiszta szívvel dúdolok titkaink toldi tomas opitz tompa andrea tompos kátya tóték tóth andrás tóth árpád tóth géza tóth istván tóth krisztina tóth lajos tóth orsolya tóth viktor tóth zoltán tökmag tom és hórihorgas tom törőcsik történetek tranzdanz trill trio a trio afium triplet trouble in tahiti tudnivalók túronyi helyőrség tutti cantabile tündérkert tűnékeny tünet együttes udvaros dorottya újzenekar uknow duo ulickaja ungváry krisztián upor andrás urban voodoo machine utca-szak vacka rádió vádli alkalmi színházi társulás vadonleső vágtázó csodaszarvas vajda milán vajdai vilmos vaklárma vakság valcz péter vallai fesztivál változás van valami bejelentenivalója váradi mónika váradi porta várady szabolcs varga anikó varga donát varga livius városi túlélő vas erna vasárnapi gyerekek védelmi terv vedres csaba védtelenek veiszer alinda veled kerek véletlen velosophie véradás verdi videó videoblog 2014 videoblog 2015 videoblog 2016 vidnyánszky vidovszky víg mihály víg végnapok viktor balázs viktor rizsakov világ civiljei egyesüljetek villánykövesd villánykövesdi vőfély vinnai andrás violin király és hanga királykisasszony virág tünde visinata kontrol vizeli balázs vocapella vojtina bábszínház vörös vörös róbert vuk vylyan wahorn wahorn airport walny teatr wanderers watta cirkusz webcam weiner sennyey tibor weöres sándor weöres-vurstli wh wifi winegret wombo workship workshop workshop archív workshop feliratkozások workshopok a katlanban yagit hakira you-topia zakariás máté zakariás zalán zalaegerszegi leánykar zalaegerszegi pálóczi horváth ádám zeneiskola leánykara zanzinger zányi tamás zebulon proekt zen zene-bona beás hagyományőrző együttes znamenák istván zoltán áron zombola péter zöld 08 zöld kerékpár zöld rosé porta zuhanórepülés zzaj.h trió zsótér zsubori ervin
Név

false
ltr
item
ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL: Esélykikötő
Esélykikötő
ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL
http://www.ordogkatlan.hu/2010/12/eselykikoto.html
http://www.ordogkatlan.hu/

true
874411630608914615
UTF-8
Nincs találat. ÖSSZES Tovább Válasz Válasz törlése Törlés szerző Címlap OLDAL CIKK Lásd mindet MÁS OLVASNIVALÓ A TÁRGYMUTATÓBAN ARCHÍVUM KERESÉS ÖSSZES CIKK Nem találtunk ilyen cikket. Vissza vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vas ke sze cs p szo január február március április május június július augusztus szeptember október november december jan feb márc ápr május jún júl aug szept okt nov dec az imént egy perce $$1$$ minutes ago 1 órája $$1$$ hours ago tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago öt hétnél régebben követők követés EZ A TARTALOM ZÁROLT Megosztás a megtekintéshez Másold a teljes kódot Jelöld ki a teljes kódot Minden kódot kimásoltunk Nem tudjuk kimásolni, használd a billentyűzet Másod-Beilleszt parancsait