JÖNNEK A KÉPEK$type=ticker$hide=home$count=6$cols=2$label=yes

Budapest Bár (interjú a Kikötő Online oldalról)

„TÁNCOLNI REGGELIG”

BESZÉLGETÉS FARKAS RÓBERTTEL


Varga Zsófia
A 2007 óta koncertező Budapest Bár eddig főként a ’20-as, ’30-as évek zenéihez nyúlt vissza. Májusban megjelent albumuk, a Hoppá! a sanzonok, kuplék mellett a rock and roll, a swing vagy épp a reggae világát vegyíti „budapest bárosan”. Az augusztus elején az Ördögkatlan Fesztiválra látogató zenekar vezetőjével, Farkas Róberttel beszélgettünk.
Legutóbb Egerben, előtte Tihanyban játszottatok. Jól sikerültek a koncertek?

Nagyon jó hangulatú volt mind a kettő. Egerben a Borfesztiválon játszottunk, Tihanyban pedig a Bujtor István Szabadtéri Színpadon léptünk fel, ahol már visszatérő vendégek vagyunk. Itt a látvány sem utolsó: a színpad mögött terül el a Belső-tó, amire a koncert alatt rálát a közönség.
Úgy tudom, Tihanyban játszotok még a nyáron.

Augusztus 5-én megyünk újra Tihanyba, akkor a színházi verzióval, amit Pál Kálmán rendezővel hoztunk létre a pesti Katona József Színházban. Annak ellenére, hogy a Budapest Bár elsősorban nem színészekből, hanem zenészekből áll, arra gondoltunk, egy-két jelmezzel, díszlettel vizuálisan is alátámasztanánk a koncertélményt, erősítenénk a számokat. Az előadás a zenekar öltözőjében játszódik, ahol az énekesek két színpadra lépés közben kifújják magukat.
A színpadon a zenélés mellett mindig játszotok színházat is: az énekesek egy bárasztal mellett bort iszogatnak, beszélgetnek, szórakoznak, közben figyelik az előadást. Nemcsak előadók, de saját nézőitek is vagytok egyben.

Igen, ezzel a régi kávéházi hangulatot szerettük volna feleleveníteni. Így tulajdonképpen minden zenész folyamatosan szerepel, aktívan részt vesz a produkcióban, s ezzel nemcsak a közönséget, de egymást is szórakoztatják, biztatják. Minden énekesben van színészi ambíció, így váratlan, de mindig inspiratív jelenetek jönnek létre. Fontos, hogy ne váljon szét az asztali jelenet és a zenekar produkciója, a néző ne csak az egyikre fókuszáljon, hanem a kettő inkább erősítse egymást.
Térjünk vissza egy kicsit a kezdetekhez. Mi indította el a Budapest Bárt?

Feleségemmel, Gáncs Andreával, aki egyben a zenekar producere is, sokat beszélgettünk arról, hogyan lehetne a cigányzenét kicsit megújítani, felfrissíteni. A húszas-harmincas években aranykorát élte a kávéházi cigányzene nagyvárosi hagyománya. Éjszakai élet, szórakoztatás, élőzene - ezek voltak a kulcsszavak a Budapest Bár alapításakor is. A zenekar kvartettként indult, de hamar felmerült az ötlet, milyen érdekes lenne olyan énekesekkel feldolgozni a ’30-as, ’40-es évek zenéit, akiktől nem megszokott, hogy cigányzenekar élén állnak. Alternatív-és rockénekeseket kerestünk meg, eleinte csak egy album elkészítése volt a cél. Négy éve ilyenkor készült el az első lemez, ami annyira jól sikerült, hogy kétszer is bemutattuk a Katona József Színházban. Rögtön elkapkodták a jegyeket, ez szerencsére azóta is így van. Sorban jöttek a felkérések, s hamarosan kiderült, mindenki benne lenne a folytatásban.
Sok koncerteteken voltam már; a nézőtér mindig tele van és nem csak egy korosztályt látok - idősek, fiatalok ugyanúgy táncolnak, éneklik a szövegeket. 

Fontos, hogy a Budapest Bár ne csak az idősebb korosztályhoz szóljon, hogy a fiatalok is megismerkedjenek ezzel a zenei világgal. Nemrég játszottunk a Volt Fesztiválon, ahol igencsak meglepődtünk, amikor szembesültünk vele, hogy húsz évesnél idősebb nincs a közönség soraiban. Jó volt látni, hogy érdekli a fiatalokat, hogy tudják és éneklik a szövegeket, hogy a zenekar hatására előszedték a régi számokat. Színházi vagy fesztiválkoncerten családokat is látunk - nagyszülők mesélnek szülőknek és unokáknak arról, régen ki, miért és hogyan énekelte ezeket a dalokat. Azt hiszem, generációkat tart össze a Budapest Bár.
Az énekes egyéniségekhez formálódik inkább a zenekar képe, vagy egy egységes, „budapest báros” elképzelést követnek az énekesek?

Egymást alakítjuk. Mi is figyelünk rá, ki milyen személyiség, de ők is várják a reakciókat a zenekartól. A számválasztás is így működik: mindenki keresgél, több dalt hozunk, amik közül nagyon keveset kell elvetni. Ez az együttműködés az első albumnál volt a legnehezebb, de az utolsó albumunk bizonyítja, hogy összeértünk, megtanultunk egymás nyelvén beszélni.
Új albumotok, a Hoppá! stílus-és formabeli ugrás is egyben.

Az első három album a ’20-as, ’30-as évekről szólt. Most nem csak stílusban, de korban is továbbléptünk. Mozgatta a fantáziánkat, mit lehet kezdeni pl. a ’80-as évek alternatív, underground zenéjével, hogyan szól az Európa Kiadó vagy a Trabant „budapest bárosan”, de reggae, swing is felkerült az albumra. Sok olyan zenét dolgoztunk fel, amit cigányzenekar még nem játszott, ezeket hegedűvel, bőgővel, jellegzetes cigány hangszereket emeltük ki az underground világból. Németh Juci dala, a Chase the Devil alapvetően reggae-nóta, amit a legautentikusabb cigány hangszerekkel, kanállal, kannával kísérünk. Az olyan emblematikussá vált dalokhoz pedig, mint amilyen az Akácos út – ami nekem is az egyik nagy kedvencem-, valami különlegeset akartunk hozzáadni, így lett tangós a hangzásvilága.
Az új album dalai szólalnak majd meg az Ördögkatlan Fesztiválon?

Igen, a nyári programunkban főként az új album anyaga dominál, de azért a nagy kedvenceket sem felejtjük el… 

Hogy emlékeztek a tavalyi koncertre? Volt ördögkatlanos hangulat?


Volt! Különösen tetszettek a helyszínek, az óriási szabad terektől az egészen eldugott, apró pincékig. Rengeteg jó koncert, előadás, jó kis hangulatok mindenhol. Mindig kikapcsolódás, ha egy ilyen típusú fesztiválra megyünk el. Nem szól egymásra két zenekar, nem egy másik színpadról jön a hangzavar, hanem csönd van, a közönség adja az alapzajt. Tavaly közbeszólt a kisördög, mert eleredt az eső a koncerten, de aztán előkerültek az esernyők, és végül mind együtt énekeltünk az esőben…
Idén is maradtok még a fesztiválon?

Még nem tudom, elég sűrű a programunk, de azért remélem, hogy így lesz. Tavaly átsuhantunk megnézni Boriskát a Specko Jednóval, Tibiék kifestettek egy helyet, ott is voltunk. Tibivel arról beszélgettünk, hogy a Katlan végre egy olyan fesztivál, ahol felszabadultan jön-megy az ember, ami nem arról szól, hogy több ezren legyenek. Zajlik az élet a falvakban, az utcán, a kocsmában és mindenki megtalálja azt, amit jól esik nézni, hallgatni.
Mennyiben más fesztiválon játszani, mint egy koncertteremben vagy egy szórakozóhelyen?

A színházi koncerteken mindenki táncolni akar, ha lehet táncolni, akkor meg sokan inkább leülnének. Egy fesztiválon mindenkinek teljesül a kívánsága. A másik, hogy egy olyan helyen - mint pl. Tihany -, ahol egy este csak egy zenekar játszik, tényleg oda lehet figyelni, nem kell azon gondolkodni, miről maradsz le éppen. Az sem mindegy, hogy milyen műsort állítunk össze. A fesztiválokon fel kell venni a ritmust, ott nem lehet melankolikusra venni a figurát. Kevés lassú számot játszunk, inkább sodrós, lendületes koncertet adunk, ilyenkor mindenki felszabadultabb.
Mik a terveitek erre a nyárra, illetve a jövőre nézve?

Jövő héten több zenekarral együtt Tusnádfürdőre utazunk, utána sok olyan kihívás áll még előttünk, mint amilyen a Liszt-maraton volt, ahol a Liszt Ferenc Kamarazenekarral játszottunk rapszódiákat, majd közösen saját számokat. A Szigeten a Rádió zenekarával játszunk együtt, ami azért érdekes, mert leginkább elektronikus zenekarokat hívtak, mi pedig főként akusztikus hangszereken játszunk. A sok nyári koncert után augusztusban tartunk egy kis pihenőt, de utána ősszel az új albumból is szeretnénk egy színházi előadást készíteni, ami majd a zenekar huszonnégy óráját követi végig.
Ti 60-70 éves slágereket dolgoztok fel, sokat közülük örökzöldnek hívunk. Szerinted ma van olyan előadó, olyan zene, ami ugyanígy izgalmas marad a következő generációk számára?

Minden kornak megvannak azok a dalai, amik arra ítéltetnek, hogy tovább éljenek. Ahogy ma is, ezeket később is előveszik majd teljesen más műfajból érkező zenészek, énekesek. A Quimby, a Kispál dalai szerintem ilyenek.
Hogy nézne ki a Budapest Bár, ha konkrét hely lenne a fővárosban?
Mindenképpen frekventált helyen lenne, valahol a belvárosban. Piros-fehér kockás abroszokon házias vacsora várná a vendégeket. Legalább reggel négyig-ötig nyitva tartana, olyan hely lenne, ahol élőzene szólna, idős, fiatal együtt mulatna. Ott lehetne szórakozni, táncolni reggelig.


Forrás: Kikötő Online



RANDOM GALÉRIÁK A MÚLTBÓL$type=three$$cols=3$meta=0$snippet=0$source=random$rm=0$count=3

Név

1% 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 30y 5. vonósnégyes a beremendi lakodalom a csemegepultos naplója a faun labirintusa a freskófalu legendája a gát a halottember a helység kalapácsa a hős a katlan a kézmosás fontosságáról a kisharsányi vőlegény a la carte kórus a lélek mélységei a mádia ördögei a mi osztályunk a nagyharsányi menyasszony a nagyharsányi óvoda programjai a napisten unokája és a tengeri sárkány lánya a pandamedvék története a repülés története a shakespeare-szakszervezet a show folytatódik a soha vissza nem térő a székely menyecske meg az ördög a te országod a vágy villamosa a very comeadic evening a világ bölcse a zsidó aaa címlap abdeljalil kodssi ablonczy balázs action hero ad libitum ádám almái adorjás ady/petőfi áfra jános agócs gergely agócs írisz ágoston béla ágoston gáspár ahogy esik úgy puffan ahogy te rá ajánló aladár egyedül van alagsor alföldi róbert alice kapka alkotótábor alma álmok ama amalia pereira amargant színházi műhely american corner amnesty international andfriends andrás lászló andrejszki judit andy vazul anima sound system annak is kell antigoné anyám tyúkja apacuka apáink kalapja apnoe apporto apró kis hazugságok apró paták apró-impro aradi kamaraszínház aralica borkert programjai aralica ibero hacienda aralica kert aranyakkord archívum arcofon duó arcofon trió árnyékban élők artner sisso artus asaran earth trio ascher ascher oszkár színház aszpik átlátszó víz legyen átrium galéria aura musicale aura segítőkutya alapítvány az anyósom az élet álom az én világom a mi világunk az étkezés ártalmasságáról az időnk rövid története az isten és a részegek az öngyilkos az ördög hárfái az ördögszántotta hegy az úrinő azt meséld el pista bábok babra babucs kriszta babylon bácska bakos búsulók bagi zsolt bakonyi alexa baksa-soós attila baksa-soós jános bal józsef balanescu balassa éva balázs barnabás ballabox balogh balázs balogh kálmán balogh tünde balogh viktória bandart bangó margit bánki berta bánki gergely banyamesék bányavakság barabás lőrinc quartet baraka baráti kristóf barcsai bálint bárdos zoltán bárka barna margit bartha kata bartók bartók béla zeneművészeti szakközépiskola kamarazenekara básits branka bata istván beatbox műhely beck zoli becker nóra beethoven ix szimfónia behumi dóri bekvart bélaműhely belső elhárítás benedek miklós benke grátzy benke pál benke paulina benkó bence berán gábor bérczes bérczes tibor berecz andrás berecz istván berecz mihály bereczki csilla beregszászi illyés gyula magyar nemzeti színház beremend beremendi kovácsműhely berki tamás bérletek besence open besh o drom beszélgetés beszélgetés 2016 beszélgetés 2017 beszélgetések a katlanban beszélgetések az életvégről bethlen téri színház betwixt bezzegakurvabeckek bicikli bíró eszter blum pince bob és bobek boban markovic orkestar bóbita bábszínház bocsárdi lászló bodó viktor bodobács műhely bodor tibor teskó bodyssey boebeck bogdán árpád bogdán lászló bognár szilvia bohemian betyars bohóc brigád bohóctámadás bóka bence boldog új élet bongobong bóra áron borbély alexandra borbély mihály borbély műhely3 borbély szilárd bornai szilveszter borsörmester both miklós both miklós udvara bozsik yvette böjte józsef böröcz andrás börtönrádió brasnyó brickner szabolcs bringával a katlanba brother kawa búcsúkoncert buda folk band budapest bár budapest pride budapesti józsefvárosi zeneiskola budzillus bujdosó bujdosó trió bujtor balázs bukta imre busz-színház bűbájos lakat büdös vornyik büszke uv-zöld nünüke cabaret medrano cactus truck cafes and citizenry project caligula calle del mundo caminus caminus 2016 caminus 2017 carmen cangiano carmen sita carpedignem castel felice vizsga catsandox chameleon days trio chillpince chris potter cifra műhely cifra szoba mérából cifra udvar cifra udvar programjai cigány ízek kavalkádja cimbaliband cimbora mesejátszóház címlap circus circus marcel cirkusz cirkusz 2015 cirkusz 2017 cirque du platzak classical claudia kraus cók-mók bábszínház compagnie les apostrophés concerto conclusion control studio cosí fan tutte cote de l'ile crossing cuhorka emese czitrom ádám csah tamás családi családi 2016 családi 2017 családi programok 2014 családi programok 2015 családi programok a katlanban csalló roland csángálló csángóblúz csányi jános cseh andris cseh antal cseh tamás cseh tamás archívum csémy balázs csere-bere placc cseri hanna cserihannák cserna antal csernik árpád csevej csibészműhely csigaház csík zenekar csikós attila csíkszerda csiky csillagszálló csiribiri csobánka zsuzsa csodalépés csokigolyó koncert csonka ibolya csontbrigád csuja imre csurgói gimnázium d.o.g. dancelab dancing graffiti danubia dargay attila dargó szilvia darjeeling daruka mihály darvas benedek darvas kristóf darvas krisztián darvasi lászló debreceni csokonai színház deer fellaz dekk dés andrás dés andrás quartet deutsch dévai balázs didier delannoy dil mastana dinyés dániel dinyés soma dip trio díszvendég díszvendég 2014 dj zöld dlrm dohány dohnányi zenekar dolce dollár papa gyermekei don giovanni don quijote döme dömötör andrás dömötör tamás dörnyei szabi dr dermot dragomán dragovácz ágnes dráva TSE dresch dresch quartet drog-stop duke bluebeard dumaszínház east balkán ebéd ed is off ed is on édes piroska ef zámbó effe label effects effectum egészségnap egressy zoltán egri bálint egri vár egy kiss erzsi zene egy őrült naplója egy pohár vörös vérré válik egyasszony egyedi péter egymás bábelében egypercé együttműködésben eklektrio elek ányos élmény kommandó élményfestés élő könyvtár élő márton első kétszáz évem ember tenyerében encuentros énekegyüttes énekvarázs english english summaries 2014 english summaries 2015 english summaries 2016 english summaries 2018 enyedi ildikó építész műhely epres attila érdi tamás erdős virág eric satie ernelláék farkaséknál erőss harmonik band értékmegőrző escargo hajója esélykikötő esélykikötő 2012 esélykikötő 2013 esélykikötő 2014 esélykikötő 2015 esélykikötő 2016 esterházy eszme eszter-lánc mesezenekar esztrád ethnofil etno liget etnoé eurakvilo európa kiadó evritingsz láj eztrád faág baráti kör fábián péter fabók mancsi bábszínháza fahidi éva fajkusz attila fajkusz banda fajok eredete faluturisták fándly csaba fanfara complexa faragó béla fassang lászló fata dani fedeles tamás feedback fehér andrás fehér balázs benő fejesztés alatt q fejlesztés alatt q fekete ádám fekete ernő fekete leves feldmár intézet felhangolva felhőfi-kiss lászló fellépők betűrendben felnőttek szabadságon fenyvesi gábor fenyvesi józsef ferenczi györgy fesztbaum béla ficza istván fillár istván film film 2014 film 2015 film a katlanban fine arts firkin fitwalk fláre beás banda flashmob foci fodor bernadett fodor tamás fodrásznő fogathajtó verseny fogd a kezem fondor és szerelem forgách andrás forte társulat fórum fölnevelő édesanyánk fpt fran palermo fredifr3d frenk frida kahlo friedenthal zoltán frim fram frontátvonulás furák péter fut a színház futás futó balázs futrinka fülöp bence fürdőavatás füzér katalin g szabó hunor g&g duó gábor géza gál tamás galapiat galaxisok garaczi garamvári gábor gasztroördög gayer mátyás géczi zoltán gémes antos general information generation impasse georgita máté dezső gera anita gera gábor gergye gerlits réka gerlóczy márton geröly quartet geröly tamás gézakékazég ghymes gilbert edit gilvánfai zenebona gingalló pécsi meseműhely giulia este otthon marad gnawa góbé goldenfeszt gólem színház gombaudvar gondnok göttinger pál gőz istván gran kino grecsó grecsó krisztián greenpeace greenway grencsó istván grencsó kollektíva grisnik petra grizzly vibrations grund gryllus gryllus dorka gryllus samu gubanc guelmino sándor gulyás gábor günsberger ákos gyalog a katlanba gyalogösvény gyáni gábor gyarmati fanni naplója gyáva gyémánt bálint gyenge lajos gyerekkuckó gyerekmegőrző gyermekképet a gyerekeknek gyetvai zoltán gyöngyös műhely gyöngyszemek a múltból győri vaskakas bábszínház ha most látnál tamás hagit yakira hahagáj hajdu szabolcs hajduk károly hajnóczy hajós andrás halálorgazmus halálos temetés halálratáncoltatott leány halas dóra halastó halász judit halász péter hallgatni akartam halmy györgy halottember hamlet hámori gabriella hámori máté hangember hangfürdő hangszerbemutató haraszti pince haraszti rezidens band haraszti sound system harcsa veronika harkány harmadik figyelmeztetés harmath olívia hárságyi pince harsányi attila harsányi bence határvonal hatok haumann péter havasréti józsef háy háy come beck hegedűs d géza hegymegi máté helecz dániel helené helló náci helység kalapácsa helyszínek helyszínek listája helytörténeti gyűjtemény henics tamás hepp trupp herczeg tamás herczku ágnes hermann ildi herminamező hernádi judit hervadó virágok hétágfa játszóház heted7 hétpróba hiperkarma hírek hírlevél hírlevél játék hofecker mátyás hofecker-molnár-baksa trió hoffer károly holland holnemvoltfa honvágy hoppart horváth csaba horváth istván horváth kristóf színész bob horváth viktor hősök temetője hrabal hrabal könyve hrabal összes hrabal-galaxis hrabal-vurstli hrabal100 hrutka róbert hullám hullám és gumikötél humble grumble duo hungarian studio orchestra hunyadkürti györgy huzella péter hűség i erzsébet idegen időbontás időjárás ifj vidnyánszky attila ifj zsuráfszki zoltán igazgyöngy igrice citeraegyüttes így tedd rá íjászat improvokál indit instant opera workshop interaktív népmesei egyóra interjú introduction intu intuíció trió irie maffia iroda irodalom irodalom 2014 irodalom 2015 irodalom 2016 irodalom 2017 irodalom a katlanban irtás istállómozi isten hozott istentelen ifjúság istvánffy kamarakórus iva bittova ivánovics bea iványi emese ivyz jam jancsovics máté jankovics anna jankovics péter jankovits lászló jarjabka ákos járó zsuzsa jasper stadhouders játék jaune toujours jazz jazz appreciation month jazz játszótér jazz world folk music jegyek jegyirodák jel jel színház jelena radan jelenben jelenkor jelentkezőknek jeles andrás jenei szilveszter jobbágy kata jon e marquette joós andrea joós tamás jordán adél jordán tamás jövoltköszönömkérekmég jövőtánc juhász gábor juhász tomi juhos jummodaddy junkie jack flash k2 színház kacagó gerle kacsó hanga kády galéria kaf kakasy dóra kákics kákonyi árpád kaktus kaláka kale lulugyi kálid rtúr kalotaszeg kamarás iván kanizsa csillagai kapcsolat kaposvári csiky gergely színház kaposvári egyetem kárász eszter karaván karavan familia karc kardos dániel kardos róbert karosi júlia kárpáti dódi kárpáti pál kárpáti péter karsai györgy karszalag kaszás attila kátai zoltán katarzis katlan-kupa katlanblog katlanblog 2010 katlanblog 2011 katlanblog 2012 katlanblog 2013 katlanblog 2014 katlanblog 2015 katlanbusz katlanfutás katlanjóga katlansztorik katona katona dóri julis katona lászló katona mozi káva kulturális műhely kecsek kecskeméti gábor keddek keleti élménytár kellár f jános immánuel kemény istván kemény lili kemény zsófi képek képhang-hangkép kerek istván kerekasztal kerekes band kerényi róbert kerényi zsolt kereplő keresztes tamás kereszthuzat keresztury tibor keresztül európán kéri kitty kermiz kerpely adél keserű imre keszthelyi réka kétely kezdhetek folytatódni kézműves kuckó kézműves műhely gyerekeknek kiállítás kiállítás 2014 kiállítás 2015 kiállítás 2016 kiállítás 2017 kiállítások a katlanban kicsi nyuszi hopp hopp kill the dandies kimi kincses gyula king automatic királyok és keresztek kirschner péter kis kikericsek kisantal tamás kiscsillag kísérleti adás kisesti kisharsány kisharsány-túra kisjakabfalva kiskovács attila kisördögtánc kiss diána magdolna kiss eszter kiss mónika kiss pisti kiss tibor kiss tibor noé kistehén kisteleki dóra kisvegyes knotik ildikó koccintás kocsmai verekedés kohlhaas kokas éva kollár-klemencz lászló kolompos kolonits klára koncert koncert 2014 koncert 2015 koncert 2016 koncert 2017 koncertek a katlanban koncz zsuzsa konrád györgy korniss péter korpás éva kórusok éjszakája kovács éva kovács gábor kovács gabriella kovács gerzson péter kovács kristóf kovács krisztián kovács udvarház kovács zsolt köles ferenc körforgás kőrizs imre kőrösi zoltán kővári eszter sára kövek a zsebben kövér andrás kövi köves slomó közelítés egyesület közérdekű közlekedés közöspont krámer györgy krasznahorkai kripli mari kristán attila krisztik csaba kritika kritikai szalon kubalibre kucok kucserka zsófia kultúr találka kupé kutyaharapás különbéke la belle epoque la tresca lábam termett a táncra lackfi jános laczkó péter vándorfényképész lajkó félix lakótársat keresünk lampion láng annamária lantos zoltán lass bea lászló boldizsár lászló lili lászló zsolt láthatatlan állomás látogatói ászf látókép ensemble lázár domokos lázár kati lazippo le skeleton band leenane szépe legát legesleges legyünk a föld barátai lékkör lékó tamás lélektér lénárd kata lengyel brigi lenthár balázs leonard cohen leonce és léna les garcons trottoirs les touffes krétiennes leszámolás velem lift szakkollégium light in babylon like a rolling stone liliom literature little g weevil location lóhair-e london lou reed lovasi love and money love band loveshake lőrinc katalin lőrincz sándor lőrinszky attila ludmány dénes luigi fusani lukács miklós maár gyula mácsai macskafogó macskák esernyővel madár a víz alatt made in pécs díj magdalena mandura magvető magyar alipecia areata közösség magyar képzőművészeti egyetem magyar narancs magyar színház majdnem 20 major judit makranczi zalán malatinszky borudvar malter filmfesztivál manhattan short manic freak manna produkció manoamano manoya marco bell marco pasinetti marí és max marie márjánovics diána márkos albert márkuszínház márta istván martinkovics máté marton lászló másik jános másik magyarország maszmók afrikában máté gábor máthé zsolt matrica matt b matta lóránt máv mediawave megnyitó megyeri andris méhes károly méhkasaula mellettünk melodisztik mélyrepülés menedék menetfény menta'liget mentes júlia mentés másként menzel menyhárt jenő mennyekbe vágtató prolibusz mese a tűzpiros virágról mesekotyvasztó meseladik messaoudi emina mészáros máté mészáros sára meszecsinka mezítlábas menza mezítlábas zenészek micsoda dániel míg fekszem kiterítve mika jovancic milea mindenki miskin herceg mitch&mitch mizsei zoltán mkb társulat mobiltöltő modern art orchestra mogyoró kornél mohácsi norbert mokos pince moldvai kiss andrea moldvai lászló molnár gusztáv molnár gyuri molnár krisztina rita molnár levente molyolda momentán társulat mondasz tesséket mongooz and the magnet montanaro móricz zsigmond színház most fesztivál mozart mozart-kommandó mr irish bastard mu színház mucsi mucsi zoltán muhi zsófi mulandó mulatság murál morál mező murányi tünde muriel muruya muzsik és volkova muzsikás müller péter sziámi műsorfüzet müszi művészetek völgye művészeti tábor művészi hordók nagy ádám nagy dániel viktor nagy dénes nagy józsef nagy mariann nagy petra nagy viktória éva nagy zsolt nagykanizsai gólyalábasok nagypál gábor nagyvárosok máriája nappali narancsrevü narancsterápia náray erika natasa pavlovskaya nechl nóra négy utolsó ének négybé nehéz neil young sétány nem tudni hogyan nemcsaksanya nemes gábor kölyök nemes nagy ágnes művészeti szakgimnázium nemes péter nemes takách kata nemes-horváth orsolya németh juci németh kriszta németh levente nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nemzeti táncszínház neofolk népmesei egyóra néprajzi múzeum néptánc nézőművészeti kft nikola faller nikolas field nincs ártatlan kép nincs számukra hely nincstelenek notice to applicants novák csaba novák erik novák jános novecento nublao nyári oszkár nyári szilvia nyáry krisztián nyitrai lászló nyugat offenbach oláh ibolya olasz istván olasz&magyar zenei műhely olivero sukh mahal ollé erik olvasóliget ónodi eszter opera operabeavató operakalauz óperentzia orbán borbála orfeum orgona óriás orlai ormánság zöldút orosz ákos orosz dénes oroszlán anikó orvos osonó színházműhely oszkár telekocsi osztálytársak voltunk osztroluczky sarolta ökrös csaba önkéntesek ördög bor ördög tamás ördögi vylyan-konyha ördögkatlan házaspár ördögkatlan nemzeti kórus ördöglegenda ördögök vizsga ördögtánc ördögtaxi ördögtúra örkény mozi örkény színház örkény-vurstli öröm a zene ősi pince őszirózsa nyugdíjas klub összes helyszín programja ötvös andrás őze áron p müller péter p. müller péter paál istván paczolay béla pácser lászló pál andrás pál család pál istván szalonna palacskó józsef pálfi ervin palimo story pálmai anna pálné kovács ilona pálúr jános palya bea pályázat panchan paniks paniks duo pannon filharmonikusok pannon tükör pannon tv pannonia allstars ska orchestra panuki krisztián papaver cousins parasztopera parno graszt parti nagy lajos parti nóra passport control pásztorhóra pazsó pécsi bölcsész udvar pécsi bölcsész udvar 2016 pécsi faág baráti kör pécsi ikonok pécsi légitársaság pécsi nemzeti színház peer krisztián pelsőczy réka penguin souns system periszkóp rádió persona non grata pesti magyar színház pesti magyar színiakadémia péterfy bori péterfy-novák éva pethő gergő petőcz andrás petri györgy pettendi szabó péter petz annamari philipp györgy pianínó pimplin pink mojos and the fuckfaces pintér béla pion istván pirisi lászló piros kakaó pittman marci pittman zsófi pizsamátor play sátor podhorszky gábor poklade polgár panzió póló pólógyár polonyi artemisz porteleki áron pöszemaszu praktikum praktikus presser gábor pressphoto presszó tangó libidó pribojszki mátyás privát történetek privlaka professores program programelőzetes programfüzetek haladóknak programok a beremendi kovácsműhelyben programok a cifra teraszon programok a focipályán programok a kisharsányi focipályán programok a kisharsányi nagyszínpadon programok a kisharsányi templomban programok a kisharsányi templomkertben programok a kisharsányi torneteremben programok a kovács udvarházban programok a nagyharsányi faluközpontban programok a nagyharsányi iskolában programok a nagyharsányi templomban programok a nagyharsányi tornateremben programok a nagyszínapdon programok a narancsligetben programok a palkonyai faluközpontban programok a palkonyai templomban programok a pincesori kisszínpadon programok a sauska pincészetnél programok a szoborparkban programok a teleki kertben programok a teleki ligetben programok a villánykövesdi faluházban programok a villánykövesdi parkban programok a villánykövesdi pincesoron programok a vylyanon programok az árokpart bárban programok az esélykikötőben programok az óvodaudvaron programok beremenden programok egy térképen programok kisharsányban programok nagyharsányban programok palkonyán programok villánykövesden prókai ágnes psyché psycho mutants psziesztaband pte művészeti kar puchner birtok punnany massif puskás péter puszi quimby rába roland rackajam rácz livi radák jános radnóti ifjúsági műhey ráduly misi rainer-micsinyei nóra rájátszás ránki dezső ratkóczi huba rátóti zoltán reart reggeli régi címlap régimódi bohóctréfák reichart edina renaichance rene trossmann reneszánsz konyha rengeteg renyagyár requiem retextil rétfalvi tamás réti adrienn retro pc révai sára reverze rezes judit richard strauss ricsárdgír rivaldafény roberto zucco rock-lit-era rohmann ditta rokka csoport rokokó rosé rólunk írták roma csillagok roma hungaricum romengo romungro roszik hella rozgonyi gergely rozs tamás rögvest röhrig géza rubik ernő zoltán ruska & mica rusznyák gábor rutkai bori sajtó sajtófotó sajtótájékoztató sam redbreast wilson sándor józsef sansz filmklub sansz játszótér sansz matiné santa diver santai sárik péter sárkány sanyika sárközy zoltán sárosdi lilla satie-maraton sator quartet saul fia sauska lounge sauska udvar programjai schein gábor schell judit scherer péter schilling árpád schneider jankó schruff milán sebaj színház sebestyén márta sebhelykiállítás second life secret man semegi zoltán semmi sena serdu projekt servet séta a szoborparkban sex drugs gods rocknroll shakespeare shakespeare kortárs tükörben shekespoetry shylock siegal síklaki istván siklós spa simkó kati simon edina simon kornél simon márton simor ágnes simorág tánccirkusz simply english singas project sinha róbert sipos imre sipos vera sirály sisso 2013 slam poetry slam-busz snétberger sociopoly sofi oksanen soha senkinek soharóza somesong somodi h szilárd sorbonne sexual sorszám sorszámgép soul chambers sóvirág söndörgő sötétben látó tündér specko jedno spiró györgy spolarics sprok antal sramó gábor stefanovics angéla stolen symphony stop motion studio k sugár miklós summary summer rebellion surman edit susotázs suzuki kimiyosi svejk svjata vatra sylvia leidemann symphonic brass quintet syrius legacy szabad ötletek jegyzéke szabadkai népszínház szabados györgy szabados lászló szabadság egyenlőség párkapcsolat szabó balázs bandája szabó benedek szabó borbála szabó győző szabó máté szabó réka szabó sándor szabó szonja szabó zoltán szabó zoltán attila szacsvay lászló szájlent klasszikal diszkó szakmai beszámoló szálinger balázs szállás szalóki ági szandtner anna szántó istván pokidoktor szársomlyó nép-táncz csoport szarvas józsef szarvassá változott fiú szatmári juli és zenekara szavazás szekszárdi gitárkvartett szélben szállók szeleburdi család szeleburdi gáspár szélkiáltó szemző tibor szent efrém szent györgy iskola szent györgy iskola blogja szentesi horváth mihály gimnázium szentimentálé szép ernő szerbhorváth györgy szerencsés találkozások szeret zenekar szeri viktor szevasz cseh tamás szfe150 szigorúan ellenőrzött vonatok szikszai rémusz szilas miklós szimbola színes gyöngyök egyesület színház színház 2014 színház 2015 színház 2016 színház 2017 színház a katlanban színház- és filmművészeti egyetem színműveletek szirtes edina mókus szívszakadtig szkéné szobor szoborpark szociopoly szokatlan szokolay dongó balázs szókrátész védőbeszéde szolláth dávid szolnoki apollónia szomorné kukorelli edit szorcsik kriszta szőke nikoletta szőke szandra szörényi levente szponzorbérlet sztalker csoport szubjektív kisharsány szukernyik tamás szűcs krisztián szűcs nelli szűcs qka krisztián szvetnyik kata táblázatok tabu tájdíj takács géza takács kati takács lászló takács nóra diána takacsbelane takáts eszter takátsy péter taktak találj címet találkozások tamara obrovac támogatók tánc táp színház tapasztalt ecsetek tapasztó ernő tappancs műhely tárnoki márk tarr béla tartuffe tasnádi bence tasnádi istván tatabányai jászai mari színház taxi teatr na walizkach teatr osmiego dnia técsői banda téka tél telefondoktor tengler gergely tg tenke istván tenkes kapitánya kalandjáték tenkes TE tenkes teljesítménytúra tenkes zenekar tenki réka teremtés térey jános téri sándor térkép terminál workhouse terralegenda testről és lélekről the allreadies the beans the durgas the garden the irish coffee the island the mindblow the qualitons the ramadogs the tablespoon thealter theatre thuróczy szabolcs tickets tiger lillies tímár katalin tindia tiszta szívvel dúdolok tisztaszínház titkaink titkos társulat tókos attila toldi tomas opitz tompa andrea tompos kátya tóték tótferi tóth andrás tóth árpád tóth géza tóth istván tóth krisztina tóth lajos tóth orsolya tóth viktor tóth zoltán tökmag tom és hórihorgas tom törőcsik történetek trafó20 tranzdanz trill trio a trio afium triplet trouble in tahiti tudnivalók túronyi helyőrség tutti cantabile tündérkert tűnékeny tünet együttes udvaros dorottya újszászi dorottya újzenekar uknow duo ulickaja ullmann mónika ungváry krisztián upor andrás urban voodoo machine utca-szak űrdöngölők vacka rádió vádli alkalmi színházi társulás vadonleső vágtázó csodaszarvas vajda milán vajdai vilmos vaklárma vakság valcz péter vallai fesztivál változás van valami bejelentenivalója váradi mónika váradi porta várady szabolcs váratlanul varga anikó varga donát varga livius várkonyi csibészek városi túlélő varró dani vas erna vasárnapi gyerekek vastag gábor vaterland vecsei h miklós védelmi terv vedres csaba védtelenek veiszer alinda veled kerek véletlen velosophie venti chiavi gitártrió véradás verdi videó videoblog 2014 videoblog 2015 videoblog 2016 vidnyánszky vidovszky víg mihály víg végnapok viktor balázs viktor rizsakov világ civiljei egyesüljetek villánykövesd villánykövesdi vőfély vilmányi benett vinnai andrás violin király és hanga királykisasszony virág tünde visinata kontrol vitéz lászló bábjáték-automata vizeli balázs vizin vocapella vojtina bábszínház volosi vörös vörös róbert vuk vylyan wahorn wahorn airport walny teatr wanderers watta cirkusz webcam weiner sennyey tibor weöres sándor weöres-vurstli wh wifi winegret wombo workship workshop workshop 2017 workshop archív workshop feliratkozások workshop feliratkozások 2017 workshopok a katlanban xtreme blues dog xy flies yagit hakira you-topia zakariás máté zakariás zalán zalaegerszegi leánykar zalaegerszegi pálóczi horváth ádám zeneiskola leánykara zanzinger zányi tamás zebulon proekt zen zene-bona beás hagyományőrző együttes znamenák istván zoltán áron zoltán gábor zombola péter zöld 08 zöld kerékpár zöld rosé porta zuhanórepülés zzaj.h trió zséda zsolnay negyed zsótér zsubori ervin
false
ltr
item
11. ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL: Budapest Bár (interjú a Kikötő Online oldalról)
Budapest Bár (interjú a Kikötő Online oldalról)
11. ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL
http://www.ordogkatlan.hu/2011/07/budapest-bar-interju-kikoto-online.html
http://www.ordogkatlan.hu/
http://www.ordogkatlan.hu/
http://www.ordogkatlan.hu/2011/07/budapest-bar-interju-kikoto-online.html
true
874411630608914615
UTF-8
Nincs találat. ÖSSZES Tovább Válasz Válasz törlése Törlés szerző Címlap OLDAL CIKK Lásd mindet MÁS OLVASNIVALÓ A TÁRGYMUTATÓBAN ARCHÍVUM KERESÉS ÖSSZES CIKK Nem találtunk ilyen cikket. Vissza vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vas ke sze cs p szo január február március április május június július augusztus szeptember október november december jan feb márc ápr május jún júl aug szept okt nov dec az imént egy perce $$1$$ minutes ago 1 órája $$1$$ hours ago tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago öt hétnél régebben követők követés EZ A TARTALOM ZÁROLT Megosztás a megtekintéshez Másold a teljes kódot Jelöld ki a teljes kódot Minden kódot kimásoltunk Nem tudjuk kimásolni, használd a billentyűzet Másod-Beilleszt parancsait