Idétlen szóviccek keringenek a fejemben a mai Vakság után. Fennakadsz a „Vak Bottyán” meg hasonlók. A legtöbbet épp egy vaktól hallottam, Kroll Zsuzsától, aki a közönségtalálkozón mérhetetlen fekete humorral beszélt saját tapasztalatairól. Egy velünk született képességünk elvesztésének feldolgozása a gyász lefolyásához hasonlítható: lassan elfogadjuk, hogy valami örökre megváltozott, s megpróbálunk az új körülményekhez alkalmazkodni. A Vakság, a Nézőművészeti Kft. és a Kolibri Színház előadása egy a látását fokozatosan elvesztő lány monodrámája. Egyedül van a színpadon és az életben is, egyedül kell eljátszania minden szerepet, melyek által lassan elérhet az elfogadáshoz. Sárosdi Lilla megrázóan éli meg a látás elvesztésének minden pillanatát, töredékekben az értetlenséget, az okok keresését, a teljes kétségbeesettséget, a tudomásul vételt. A humor az, ami minden jelenetet összefűz, és ami miatt az előadást követő beszélgetés is működni tud.
Este hét, negyven fok a Narancsligetben, s a színpadon tábortüzet gyújt a Búcsúkoncert zenekar. Hamarosan kezdenek – ahogy később megtudom, a tűzben az indián dobot kell felmelegíteni, akkor jobban szól. A felszálló háttérfüst kifejezetten jól áll a pesti pincék után ma először nagyszínpadra lépő zenekarnak. A pár hónapja alakult bandának már most lelkes rajongótábora van: a nézők az olyan slágergyanús alkotásokat követelik, mint a Ne várd meg, ó bébi, míg elhízom, az Alibi vagy épp a Lézerkályha állatfarm. Cseh Andris - énekes-gitáros-dalszerző - az első szám után megjegyzi: 17 műből áll a mai repertoár, de mivel csak egy órát kaptak, egy számot sem játszanak majd végig. Ha jól számolom, végül lement mind a tizenhét, és a nagy sikerre való tekintettel még két ráadás is belefért.
Varga Zsófia
