AHOL MINDENKI JOBB EGY KICSIT

A 2009-es, 2. fesztiválon voltam először. Azóta lányaimmal és barátaimmal ki nem hagynám ezt a csodálatos öt napot. Számomra egyértelműen ez vált az év 5 legértékesebb napjává.

Nincs szomorúbb, mint az utolsó reggelen lebontani a sátrat, és látni a lassan kiürülő nagyharsányi focipályát. Hazaérve aztán elkezded nézegetni a netre felrakott képeket és beszámolókat – és újra kicsit ott vagy, és megint eltölt az az otthonosság és melegség, amit ez a fesztivál nyújt sokunk számára. Ezt a jó érzést szeretném tovább nyújtani, amikor magam is megírom az idei élményeimet. Több beszámolót olvastam már most is, és az elmúlt években jó sokat. Voltak olyanok, amelyek írójával sok közös élményünk volt, míg mások mintha egy egész más fesztiválon jártak volna. De ez egyáltalán nem baj, sőt! Nagyon különböző ízlésű, érdeklődésű emberek tudják igen tartalmasan eltölteni itt az idejüket. Jöjjön hát az én vállaltan szubjektív beszámolóm.

Idén három fellépőt vártam nagyon: Jiří Menzelt, Nagy Józsefet és Alexander Balanescut.
Nagy szívfájdalmamra Menzel (betegség miatt) nem jött el. Pedig az őt faggatni készülő Weiszer Alinda már biztosan nagyon felkészült… Nálam Tarkovszkij és Bergman a legnagyobb, Menzel pedig az egyik legfontosabb rendező. A Sörgyári capriccio számomra a legegészségesebb film, depressziósoknak receptre íratnám fel, ha pedig egy lakatlan szigetre csak egyetlen filmet vihetnék, ezt választanám. Esténként a kisharsányi templom fehér falára Menzel egy-egy filmjét vetítették, most be kellett érnem azzal, hogy két koncert között láttam a Pacsirták cérnaszálon utolsó negyedóráját.
Nagy József világsikerként beharangozott Woyzeckje számomra kicsit csalódás volt. A mozgások intenzitása, kidolgozottsága (főleg NJ-é) lenyűgözött, de racionálisan igen keveset fogtam fel az előadásból. Ez lehetne persze érdektelen magánügy, de bárkivel beszéltem, ennél inkább csak rosszabb véleménnyel találkoztam. (Tanárbetegség: szoktam osztályozni a látottakat, hallottakat – most 4-est adtam.) Pedig a nyolcvanas évekből egy igen pozitív emlékem van NJ-ről: a Közgáz Jazz Klubban táncolt Dresch Misi szaxofonjátékára, párhuzamosan pedig Bicskei Zoltán rajzolt egy nagy fehér felületre.
Balanescuról csak nagyon jó emlékeim vannak, és ő most sem okozott csalódást. Először a Zeneakadémián hallottam Lajkó Félixszel, aztán a 2. Ördögkatlan díszvendégeként a Muzsikással és Ladányi Andrea táncosnővel. Most Ada Milea gitáros-énekessel lépett a Narancsliget színpadára. Előbb a hölgy játszott néhány dalt szólóban, aztán Balanescu egy kicsit Bachot idéző, de határozottan XXI. századi szerzeményét hegedülte el. A koncert nagy részét azonban egy dramatizált Robinson történet tette ki. Két igen érzékeny, finom lélek nagyszerű produkcióját hallottuk. (5)
Számomra évek óta a kisharsányi Kovács udvarház az Ördögkatlan legfontosabb helyszíne. (Nem a legszebb, az a Vylyan terasz. No meg a szoborpark volt a Szársomlyó oldalában – sajnos ez már tavaly is kis szerepet kapott a programban, idén pedig teljesen kimaradt – nagyon remélem, hogy nem véglegesen.) A kisharsányi rendezvények jelentős részét a Mediawave csapata szervezi Hartyándi Jenő vezetésével. Ennek megfelelően fontos a régi formák új tartalommal való megtöltése, és a közönség közösséggé való kovácsolása. A Kovács udvarház belső udvarán éjjel-nappal nagy a nyüzsgés. A jókora épületegyüttest fokozatosan újítgatták fel, és tették a fesztivál számára használhatóvá. Zenei és kézműves műhelyek, kiállítások mellett tavalyelőtt az istállóban, szalmabálán ülve láttam az egyik legjobb színházi előadást (a kaposvári főiskolásoktól). És mindenekfölött: emlékezetes koncertek! Az előző két évben a kocsiszín, idén a frissen felújított pajta adott otthont ezeknek.
Idén az első kivételével előbb-utóbb minden este ebben a pajtában kötöttem ki – és a sok jó zene mellett minden este részem volt a csodában!
A második napon, szerdán a győri Alabanda kezdett, feledhető etnorock-kal (3). Carmen Sita & The Ramadogs   következett, egy törékeny, de annál energikusabb olasz hölgy vezette csapat. Igen eklektikus, de mégis egyedivé ötvözött muzsikát játszottak, főleg dalokat. Ők már nagyon feldobták a hangulatot (5). A fesztivál egyik díszvendége, Grencsó István, a magyar avantgárd dzsessz egyik vezéralakja gitározott (!) ezután. A.M.A. nevű „neobeat” formációját régi zenésztársával, Benkő Róbert bőgőssel alkotta. Fanyar humorú, saját szövegű dalait leginkább a grapefruithoz tudnám hasonlítani. Kellemes volt, de számos további fellépése mind felülmúlta ezt (4).  És ekkor jött az első csoda, a Cactus Truck! Amikor az amerikai szaxofonos, John Dikeman a beállásnál először fújt bele a hangszerébe, egymásra néztünk a mellettem ülő tapasztalt dzsesszrajongóval: azonnal éreztük, itt hamarosan nagy dolgok fognak történni! Két holland fiatalember volt a trió másik két tagja: Onno Govaert dobolt, Jasper Stadhouders gitározott és basszusgitározott. Ilyen intenzív, energikus, erőtől duzzadó zenét még fekete zenészektől is igen ritkán hallottam! A legelvetemültebb free jazzt nyomta ez a három huszonéves. Kb. 40 percet játszottak csak, de ez alatt mindnyájan több liter folyadékot veszítettek. Háttérzenének biztosan nem fogom feltenni a lemezüket, de élőben lenyűgözőek voltak! (5*) Éjféltől játszott a Geröly Trió, kiegészülve egy fiatal trombitással, Meggyes Ádámmal. Geröly Tamás évtizedek óta tagja a magyar dzsessz igen fontos formációinak (Masina Trió, MAKUZ, Dresch Kvartett stb.), néhány éve pedig zenekarvezetőként nagyon tehetséges fiatalokkal (Kovács Gergő tenorszaxofon, Ajtay Péter bőgő), a legavantgárdabb dzsesszt játszva kápráztatja el a közönséget. A fiatalok energiája hasonlított az előttük játszókéra, Tamás pedig érzékenységével, tapasztalatával tűnt ki (5).
Csütörtökön, a harmadik estén a Folkside kezdett a pajtában. Both Miklós legifjabbként vezetője ennek a szupergruppnak. (Róla később szeretnék részletesebben szólni.) Lukács Miklós cimbalmozott, Szokolay „Dongó” Balázs fúvós hangszereken játszott, Novák Csaba bőgőn, Dés András ütősökön. (Utóbbi az utolsó percekben esett be a Vylyan teraszról, ahol saját kvartettjével teljesen érdektelen mainstream  jazzt vezetett elő – hamar ott is hagytam őket. Ez a produkció kapta tőlem idén az egyetlen 2-est…) Folk-rock-dzsessz, de az egyszerűség kedvéért leginkább világzenének nevezhető az, amit a Folkside játszik. Szép szövegek, invenciózus szólók, és Both M. vezényelte remek összjáték (5).  Amíg a pajtában beállt a következő csapat, addig hátul a kertben felállított új színpadon a Romengo és Lakatos Mónika vitte táncba a fokozatosan gyarapodó közönséget pörgős cigány zenével (5). Örömmel láttam a színpad előtt ugrálni a Cactus Truck tagjait – őket is beszippantotta a fesztivál hangulata. Az est fénypontja következett: a Grencsó Kollektíva Kankalin. Grencsó most a szokásos fúvós hangszereit használta. Benkő Robi és fiatal zenészek társaságában ötletdús avantgárd muzsikával kápráztatták el a közönséget (5*). A Cactusos fiatalok ezt is meghallgatták (persze, hiszen napok óta közös workshopban dolgoztak együtt – sajnos ezekre nem jutottam el). Lehet, hogy 20-30 év múlva majd ők is hasonlóan fognak muzsikálni: az energiákat már jobban beosztva, de tempóban, dinamikában változatosabban, sokszínűbben. Mivel a hátsó színpadon a Specko Jednora nem voltam kíváncsi, inkább átmentem a kocsmába. Igen jól tettem, mert a tavalyi évhez hasonlóan a Romungro Fiúk és a helybeliek (jórészt szintén cigányok) már nagyban mulattak – kb. egy órát töltöttem velük, remek hangulatban. Végül éjféltől újra meghallgattam az A.M.A.-t, azaz a Grencsó Neobeat Projektet. Grencsó megint elektromos gitáron játszott, Benkő Robi is basszusgitárra cserélte a bőgőjét (tudom, hogy a Nonstop együttesben, pályája kezdetén még ezen a hangszeren kezdett, de én soha nem láttam máson játszani, mint a szerelmetesen ölelt bőgőjén). Az öt tagú zenekarral részben a tegnap duóban már megismert dalokat adták elő, de sok továbbit is. Igen jól szórakoztunk! (5)
A negyedik estén, pénteken tartottam tőle, hogy Beremendről nem fogok odaérni időben a pajtába, de hálistennek a stop, mint oly sokszor, most is segített. Az „Egy húron pendülünk” és „Bizsu” fantázianevekre hallgató szabad zenei műhelyek zárókoncertjére siettem. Ezek a műhelyek lényegében a Cactus Truck, a Grencsó Kollektíva és a Geröly Trió tagjaiból álltak. Elég vad free őrülettel kezdtek, aztán a második számot, egy gyönyörű dallamot az amerikai szaxofonos a helyi vendéglátójának ajánlotta (sajnos a hölgy közben már eltávozott…). Újra megnyugodtam: nem csak vadulni tudnak ezek a fiúk! Beleadtak persze most is apait-anyait, de a szép dallam végig ott bujkált a számban. Ráadásként még egy szabad zenélés következett, apró vetélkedéssel John és Grencsó között. Frenetikus koncert volt! (5*)
Az utolsó estén a már fent említett Balanescu-Milea koncertet semmiképpen sem akartam kihagyni. Ebből viszont az következett, hogy Kisharsányba már csak bulizni érünk át. De a villámgyors stopok segítségével még sikerült elkapni a pajtában a Roma & Magyar Progresszív Zenei Műhely zárókoncertjét. Ezt a műhelyt Both Miklós vezette, immáron harmadik éve. Tavalyelőtt és tavaly is órákat ücsörögtem a próbáikon (idén ez nem jött össze). Fantasztikus élmény volt, ahogyan Miki dolgozott a sok (többnyire fiatal) zenésszel. Ifjú kora ellenére határozott, remek pedagógus! Most már javában folyt a koncert, amikor megérkeztünk. A hangulat nehezen önthető szavakba! Kb. másfél tucat zenész ült körben a pajta közepén (vagyis most nem a színpadon, ahol valószínűleg el sem fértek volna). A kör közepén Both Miki a gitárjával forgolódva vezényelte a társaságot. A közönség nemcsak megtöltötte a pajta minden zugát, hanem jócskán ki is csordult az udvarra. Mindenki eksztázisban! Szerencsére sikerült a zenészek közelébe furakodnunk, és testközelből átadni magunkat ennek a fékezhetetlenül tomboló muzsikának. Közismert cigány dalok és Miki szerzeményei voltak összegyúrva két számmá. Lényegében az egész műsort meg kellett ismételniük (vagyis nem sokról maradtunk le). A zenészek egy jó részét lehetett már különböző együttesekben hallani (Romengo, Romungro Fiúk, Csángálló, Alabanda). Ott ropták velünk a helyi cigány kisgyerekek és felnőttek is – belegondoltam, hogy számukra mekkora élmény lehet ez a közös mulatság! Ezt el is mondtam Mikinek, amikor a végén odamentem hozzá, hogy megszorongassam a kezét. Mondta, hogy igen, az egésznek ez a lényege, az értelme. Lehet, hogy művészileg magasabb színvonalú produkciókban volt már részem az Ördögkatlan Fesztiválokon, de ennél fontosabb dolog még biztosan nem történt itt az 5 év alatt (legalábbis jelenlétemben). Ennek kifejezésére csak egy 5** alkalmas!

Egyéb zenei élmények:
Péntek este egy új helyszínen, a beremendi Megbékélés kápolna előtti füves domboldalon több ezer ember gyűlt össze, hogy meghallgassa Mozart Requiemjét. (Pontos számot nyilván senki sem tud mondani; én úgy becsültem, hogy kétezernél biztosan többen voltunk, de olvastam már több mint háromezres becslést is.) Az ötlet a két főszervező, Bérczes László és Kiss Mónika sokéves álma volt – ennek megfelelően az egyébként mindig lezser, póztalan Bérczes hangját most először hallhattuk megilletődöttnek, sőt kissé fátyolosnak, amikor felkonferálta ezt a rendkívüli eseményt. Magában az előadásban aztán nem találtam semmi rendkívülit, nem ragadott magával, és bárkivel beszéltem, mindenki hasonlóan vélekedett (4). Az ötlet, a helyszín és a nagyszámú közönség viszont 5*-t érdemel!
A Requiem előtt a palkonyai patakparton a Söndörgő együttest hallgattam. Nem először állapítottam meg, hogy már legalább olyan jók, mint a szüleik, azaz a Vujicsics együttes (5). Kicsit kevesellettem a közönséget, de hát kulmináltak a jobbnál jobb programok. Sokan le is léptünk a koncert vége előtt, hogy odaérjünk a Requiemre… Ugyanitt másnap, azaz az utolsó nap délelőttjén Weöres 100 címmel egy főleg gyerekeknek szóló műsorral kezdtem: a számomra eddig ismeretlen Rozs Tamás énekelte, továbbá gitárral ill. csellóval kísérte az öreg gyerek általa, de főleg Sebő Ferenc által megzenésített verseit – kedvesen, a gyerekeket is bevonva (4).
A tavalyi év sztárja, a francia Wombo Orchestra idén is fáradhatatlanul húzta, de főleg fújta a talpalávalót délután, este, aztán hajnalig számtalan különböző helyszínen. Láthatóan nekik óriási élvezet a muzsikálás, imádják még pirkadatkor is hergelni a közönséget (5). A nagyharsányi nagyszínpad mögött újonnan kialakított bulizóhelynek (idétlen nevén: Nappali Kempingbár & Afterligetnek) egyértelműen ők voltak a sztárjai. Két hajnalban is velük zártam a hosszú napot, az utolsó reggelen is tőlük indultam sátrat bontani.
A különleges Soharóza kórus nyitotta a 2. Ördögkatlant. Addig még hasonlót sem hallottam soha, akkor teljesen lenyűgözött az újdonság varázsa. Most is nagyon szerettem őket, de már nem bűvöltek el annyira, mint négy éve. Három alkalommal is találkozhattam velük: Pénteken a délelőtti workshopjuk egy részébe magam is beszálltam énekelni; legjobban azt szerettem, amikor három szólamban énekeltünk egy afrikai dalt (4). A délutáni koncertjüket persze másként élveztem, egy kicsit rövidnek találtam, de a változatos program most is nagyon tetszett (5). Szombat este a Narancsligetben (Balanescuék előtt) pedig egy különleges, egyszeri együttműködésnek lehettünk tanúi a Momentán Társulattal. A nézők hívószavaira és Göttinger Pál rendező utasításaira folyt a közös rögtönzés, időnként fergeteges sikerrel. Pompás szórakozás volt! (5)

Ezzel át is evezhetünk a színházi produkciókra. Mivel Bérczes László maga is rendező, az Ördögkatlannak talán a színház a legfőbb erőssége. Sajnos azonban a játszóhelyek szűk volta és az óriási érdeklődés miatt egyúttal az Achilles-sarka is. Tavaly 8 előadást is sikerült megnéznem az 5 nap alatt, de ehhez rengeteget kellett a napon főni, továbbá a barátokkal beosztani, hogy ki melyik faluban áll sorba. Idén rögtön az első du. sikertelen volt a sorbaállásunk a Woyzeckre, de a szervezők jóvoltából még vagy harmincan sorszám nélkül is beszuszakolódtunk a nagyharsányi tornaterembe. Másnap reggel azonban (majdnem) hiába mentem ki már fél 8-ra a 10-kor kezdődő sorszámosztáshoz. Kb. 20.-nak ültem be, de mire elkezdődött az osztás, már 50-60 ember állt előttem. Így aztán hiába éreztem magam sokáig nyerő pozícióban, végül a legtöbb előadásra elfogyott a jegy; mire sorra kerültem, már csak kettőre kaptam… Ekkor én lényegében feladtam a küzdelmet. Úgy gondoltam, amire nagyon szeretnék bejutni, arra majd megpróbálok sorszám nélkül. Másnap reggel Luca lányom bevállalta a 7 órás beállást, de ő még rosszabbul járt… A tetejébe a csupa jószándékból bevezetett számítógépes rendszer még az osztást is lelassította. Szerencsére egy biciklis „ügynökünk” Kisharsányból hozott néhány jegyet több napon is. És az utolsó két napra végre megszületett az a megoldás, ami valószínűleg hosszú távon minimalizálja a sorszám-mizéria gyötrelmeit: a sorszám sorszáma, azaz ha kimész, kapsz egy sorszámot, aztán 10-ig elmehetsz, nem kell a napon főni, elég az osztásra visszamenned, és így nem tud többszörösére dagadni előtted a sor.
Idén tehát jóval kevesebb színházi előadást láttam. Ezekről most már csak röviden:
A nagy füzet (Forte Társulat) – Igen kemény anyagból elég brutális előadás (4/5).
Ady/Petőfi (Nézőművészeti Kft.) – Remek előadás, utána jó kis beszélgetéssel (5). Ezzel együtt a tavalyelőtti A gyáva és a tavalyi Vakság jobban torkon ragadott, és ennek megfelelően a beszélgetések is mélyebbekre sikerültek azok után.
Tasnádi István: Tapasztalt asszony (Szabadkai Népszínház) – Róluk nagyon jó emlékeim voltak a 2. Ördögkatlanról, most sem okoztak csalódást humoros, de mégis nagyon mély előadásukkal (5).
Ami főleg a jövőre nézve biztató: Palkonyán, a Mokos Pince épületkomplexumában éppen csak átadtak egy 300 fős játszóhelyet. Ezt most még nem használták ki eléggé. Én egy cirkuszi előadásra jutottam be. A tavalyi fesztivál újdonsága és egyik nagy durranása volt egy francia „kortárs” cirkusz ill. utcai mutatványoscsoport. A Mokosba beígért WATTA Cirkusz a programfüzetben 10 fiatal (magyar, olasz stb.) művésszel szerepel – ehhez képest csak 4 fellépő volt. Ők szépen dolgoztak, de viszonylag rövid műsoruk után nem is kaptunk magyarázatot arra, miért van máris vége… (4).

Mint mindig, most is gyakran előfordult, hogy egyszerre 2 vagy akár 3 helyen is szerettem volna lenni. Épp ezért fontos volt, hogy a másnapi személyes programom megtervezésére mindig maradjon 20-30 nyugis perc. De láttam, ezt sok más rutinos katlanozó is így csinálta. És persze olyanok is vannak, akik sokszor hagyják magukat a pillanatnyi hangulatuktól vezéreltetni – biztos, hogy ők is nagyon jól el tudják tölteni az idejüket. Nos, én kiállításokat idén éppen csak futólag láttam. Korábban sok jó irodalmi beszélgetésen is voltam, most épp csak az utolsó negyedóráját kaptam el a Vylyan teraszon, amikor Erdős Virágot Háy János faggatta. Annyira ez is elegendő volt, hogy újra konstatáljam: Háy sok profi újságírónál felkészültebben kérdez, és nagy plusz a pályatárs érzékeny kíváncsisága (5). Nagyon jókat hallottam a slammerek itteni fellépéséről (én akkor Mozartot választottam). Az ő programjukból egy rövidebb változatot hallottam pár órával korábban a palkonyai Hárságyi Rosé Kisszínpadon. Nem volt rossz, de nem is ájultam el tőlük (4). Új színfoltként feltűnt néhány közéleti-társadalmi témájú beszélgetés ill. film. Bár az affinitásom megvan, ezekre egyáltalán nem maradt időm. Megemlítem még, hogy amíg én Balanescuékat hallgattam, addig a lányaim és holland vendégünk (aki már harmadszor tart velünk az Ördögkatlanba!) a 30Y Szentimentálé albumára épülő koncertjét hallgatták. Számukra ez volt a legnagyobb élmény. Utóbb belehallgatva a lemezbe: ott is szívesen lettem volna…

Végül hadd szóljak az emberi oldalról, arról a tényezőről, ami ugyanúgy visszahív évről évre az Ördögkatlanba, mint a csodás programok. Palkonyán Nóra nénihez (a Nóra Portára) minden nap igyekszem eljutni sütizni, bodzaszörpözni (mindent ők készítenek!), esetleg kávézni – de legfőképpen a mosolyokért! De a kisharsányi kocsmában is sok kedvességben, előzékenységben volt már részem. És a stoppok!!! Járnak ugyan óránként a katlanbuszok, és ha éppen úgy jön ki, fel is szállok rájuk. De ha csak 5 perc is van még az indulásig, érdemes kiállni stoppolni. Szinte mindig perceken belül felvesznek. Olykor helybeliek, és akkor persze velük is a fesztivál a téma. De többnyire az autóval közlekedő katlanozókhoz szállhatunk be. Velük pedig megosztjuk az élményeket, ajánlgatunk egymásnak programokat, vagy akár megváltjuk a világot néhány perc alatt… És egyre több a visszajáró ismerős, akikkel az Ördögkatlan bármely pontján jó szót váltani, vagy akár csak egy futó mosolyt. Egy pécsi házaspárral három este is együtt élveztük a kisharsányi koncerteket. Éjjel nem könnyű visszajutni a nagyharsányi focipályára. Megkértük őket, vigyenek haza. Ők ugyan a másik irányba, Siklós felé akartak hazamenni, de természetes kedvességgel vállalták a kis kerülőt, sőt még Villányba is hazavittek valakit. A következő két éjjel már maguktól ajánlották fel a fuvart. Igen, itt, ebben az inspiráló közegben (szinte) mindenki jobbá válik kicsit. És vadidegenekkel is elég egy mosoly ebben a felfokozott hangulatban, és egy sör vagy egy pohár bor mellett néhány perc múlva máris az élet legnagyobb kérdéseinél tartunk.

Persze nincsen rózsa tövis nélkül: Közvetlen környezetünkben három embert is megloptak (köztük a holland fiút is…), de más esetekről is hallottunk. Úgy tűnik, a nagyharsányi sátortáborban szervezett fosztogatás folyt. Itt jövőre a biztonságiaknak sokkal jobban kell majd figyelniük. A minőségi programnak megfelelően nagyon minőségi a közönség is – jó lenne ezt megtartani! Mi jövőre is viszünk új, kedves arcokat!

Legvégül pedig nagy-nagy köszönet Bérczes Lászlónak és Kiss Mónikának, továbbá minden szervezőnek, akik évről évre lehetővé teszik sokunk számára ezt a kultúr-hedonizmust!

Dömös, 2013. aug. 6-9.

Bárdos Zoltán

KOMMENTEK

BLOGGER: 1
Loading...

RANDOM GALÉRIÁK A MÚLTBÓL$type=three$$cols=3$meta=0$snippet=0$source=random$rm=0$count=3

Tárgymutató

1% 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 30y a beremendi lakodalom a csemegepultos naplója a faun labirintusa a freskófalu legendája a gát a halottember a helység kalapácsa a hős a katlan a kézmosás fontosságáról a kisharsányi vőlegény a la carte kórus a lélek mélységei a mádia ördögei a mi osztályunk a nagyharsányi menyasszony a nagyharsányi óvoda programjai a napisten unokája és a tengeri sárkány lánya a repülés története a shakespeare-szakszervezet a show folytatódik a soha vissza nem térő a székely menyecske meg az ördög a te országod a very comeadic evening a világ bölcse a zsidó aaa címlap abdeljalil kodssi ad libitum ádám almái adorjás ady/petőfi agócs gergely agócs írisz ágoston béla ágoston gáspár ahogy esik úgy puffan ahogy te rá ajánló aladár egyedül van alagsor alice kapka alkotótábor alma álmok ama amalia pereira amargant színházi műhely american corner amnesty international andfriends andrejszki judit andy vazul annak is kell anyám tyúkja apáink kalapja apnoe apporto apró kis hazugságok apró paták apró-impro aradi kamaraszínház aralica borkert programjai aralica ibero hacienda archívum arcofon duó arcofon trió árnyékban élők artner sisso artus asaran earth trio ascher ascher oszkár színház aszpik átlátszó víz legyen aura musicale aura segítőkutya alapítvány az anyósom az én világom a mi világunk az étkezés ártalmasságáról az időnk rövid története az isten és a részegek az ördög hárfái az ördögszántotta hegy az úrinő azt meséld el pista bábok babra babucs kriszta babylon bácska bakos búsulók bagi zsolt bakonyi alexa baksa-soós attila bal józsef balanescu balassa éva balázs barnabás ballabox balogh balázs balogh kálmán balogh tünde balogh viktória bandart bangó margit bánki berta bánki gergely banyamesék bányavakság barabás lőrinc quartet baraka baráti kristóf bárdos zoltán bárka barna margit bartók bartók béla zeneművészeti szakközépiskola kamarazenekara bata istván beatbox műhely beck zoli becker nóra beethoven ix szimfónia behumi dóri bekvart bélaműhely belső elhárítás benke grátzy benke pál benke paulina benkó bence berán gábor bérczes bérczes tibor berecz andrás berecz istván berecz mihály bereczki csilla beregszászi illyés gyula magyar nemzeti színház beremend beremendi kovácsműhely berki tamás bérletek besence open besh o drom beszélgetés beszélgetés 2016 beszélgetések a katlanban beszélgetések az életvégről bethlen téri színház betwixt bezzegakurvabeckek bicikli blum pince bob és bobek boban markovic orkestar bóbita bábszínház bocsárdi lászló bodó viktor bodor tibor teskó bodyssey bogdán árpád bogdán lászló bognár szilvia bohóc brigád bohóctámadás bóka bence boldog új élet bongobong bóra áron borbély mihály borbély műhely3 borbély szilárd bornai szilveszter borsörmester both miklós both miklós udvara bozsik yvette böjte józsef böröcz andrás börtönrádió brasnyó brickner szabolcs bringával a katlanba brother kawa búcsúkoncert buda folk band budapest bár budapest pride budapesti józsefvárosi zeneiskola budzillus bujdosó bujdosó trió bujtor balázs bukta imre busz-színház bűbájos lakat büdös vornyik büszke uv-zöld nünüke cabaret medrano cactus truck cafes and citizenry project caligula calle del mundo caminus caminus 2016 carmen cangiano carmen sita castel felice vizsga catsandox chameleon days trio chillpince chris potter cifra műhely cifra szoba mérából cifra udvar cifra udvar programjai cigány ízek kavalkádja cimbaliband cimbora mesejátszóház címlap circus cirkusz cirkusz 2015 cirkusz 2017 cirque du platzak classical claudia kraus cók-mók bábszínház compagnie les apostrophés concerto conclusion control studio cosí fan tutte cote de l'ile crossing cuhorka emese czitrom ádám családi családi 2016 családi programok 2014 családi programok 2015 családi programok a katlanban csalló roland csángálló csángóblúz csányi jános cseh andris cseh antal cseh tamás cseh tamás archívum csémy balázs csere-bere placc cseri hanna cserihannák cserna antal csernik árpád csevej csibészműhely csigaház csík zenekar csíkszerda csiky csillagszálló csiribiri csobánka zsuzsa csodalépés csokigolyó koncert csonka ibolya csontbrigád csuja imre csurgói gimnázium d.o.g. dancing graffiti danubia dargay attila dargó szilvia daruka mihály darvas benedek darvas kristóf darvas krisztián darvasi lászló debreceni csokonai színház deer fellaz dés andrás dés andrás quartet deutsch didier delannoy dil mastana dinyés dániel dinyés soma dip trio díszvendég díszvendég 2014 dj zöld dlrm dohány dohnányi zenekar dolce don quijote döme dömötör andrás dömötör tamás dörnyei szabi dr dermot dragomán dragovácz ágnes dráva TSE dresch dresch quartet drog-stop duke bluebeard dumaszínház east balkán ebéd ed is off ed is on édes piroska ef zámbó effe label effects effectum egészségnap egressy zoltán egri bálint egri vár egy kiss erzsi zene egy őrült naplója egy pohár vörös vérré válik egyasszony egyedi péter egymás bábelében együttműködésben eklektrio elek ányos élmény kommandó élményfestés élő könyvtár élő márton ember tenyerében encuentros énekegyüttes énekvarázs english english summaries 2014 english summaries 2015 english summaries 2016 enyedi ildikó építész műhely epres attila érdi tamás erdős virág eric satie ernelláék farkaséknál erőss harmonik band értékmegőrző escargo hajója esélykikötő esélykikötő 2012 esélykikötő 2013 esélykikötő 2014 esélykikötő 2015 esélykikötő 2016 esterházy eszme eszter-lánc mesezenekar esztrád ethnofil etno liget etnoé eurakvilo európa kiadó evritingsz láj eztrád faág baráti kör fábián péter fabók mancsi bábszínháza fahidi éva fajkusz attila fajkusz banda fajok eredete faluturisták fándly csaba fanfara complexa faragó béla fata dani fedeles tamás feedback fejesztés alatt q fejlesztés alatt q fekete ernő fekete leves feldmár intézet felhőfi-kiss lászló fellépők betűrendben felnőttek szabadságon fenyvesi gábor fenyvesi józsef ferenczi györgy ficza istván fillár istván film film 2014 film 2015 film a katlanban fine arts firkin fitwalk fláre beás banda flashmob foci fodor bernadett fodor tamás fodrásznő fogathajtó verseny fogd a kezem fondor és szerelem forgách andrás forte társulat fórum fölnevelő édesanyánk fpt fran palermo fredifr3d frenk frida kahlo friedenthal zoltán frim fram frontátvonulás furák péter fut a színház futás futó balázs fülöp bence fürdőavatás füzér katalin g szabó hunor g&g duó gábor géza gál tamás galapiat galaxisok garaczi garamvári gábor gasztroördög géczi zoltán gémes antos general information generation impasse gera anita gera gábor gergye gerlits réka gerlóczy márton geröly quartet geröly tamás gézakékazég ghymes gilbert edit gilvánfai zenebona gingalló pécsi meseműhely giulia este otthon marad gnawa góbé goldenfeszt gólem színház gombaudvar gondnok göttinger pál gőz istván gran kino grecsó grecsó krisztián greenpeace greenway grencsó istván grencsó kollektíva grisnik petra grizzly vibrations gryllus gubanc gulyás gábor günsberger ákos gyalog a katlanba gyalogösvény gyáni gábor gyáva gyémánt bálint gyenge lajos gyerekkuckó gyerekmegőrző gyermekképet a gyerekeknek gyetvai zoltán gyöngyös műhely gyöngyszemek a múltból győri vaskakas bábszínház ha most látnál tamás hagit yakira hahagáj hajdu szabolcs hajduk károly hajnóczy hajós andrás halálos temetés halálratáncoltatott leány halas dóra halastó halász judit halász péter halmy györgy halottember hamlet hámori máté hangfürdő hangszerbemutató haraszti pince haraszti rezidens band haraszti sound system harcsa veronika harkány harmadik figyelmeztetés harmath olívia hárságyi pince harsányi attila harsányi bence határvonal hatok haumann péter havasréti józsef háy háy come beck hegedűs d géza hegymegi máté helecz dániel helené helység kalapácsa helyszínek helyszínek listája helytörténeti gyűjtemény henics tamás hepp trupp herczku ágnes hermann ildi herminamező hernádi judit hervadó virágok hétágfa játszóház heted7 hétpróba hiperkarma hírek hírlevél hírlevél játék hofecker mátyás hofecker-molnár-baksa trió hoffer károly holland holnemvoltfa honvágy hoppart horváth csaba horváth istván horváth kristóf színész bob horváth viktor hősök temetője hrabal hrabal könyve hrabal összes hrabal-galaxis hrabal-vurstli hrabal100 hullám hullám és gumikötél humble grumble duo hungarian studio orchestra hunyadkürti györgy huzella péter i erzsébet időbontás időjárás igazgyöngy igrice citeraegyüttes így tedd rá íjászat improvokál indit instant opera workshop interaktív népmesei egyóra interjú introduction intu intuíció trió irie maffia iroda irodalom irodalom 2014 irodalom 2015 irodalom 2016 irodalom a katlanban irtás istállómozi isten hozott istentelen ifjúság istvánffy kamarakórus iva bittova ivánovics bea iványi emese ivyz jam jancsovics máté jankovics anna jankovics péter jankovits lászló jarjabka ákos jasper stadhouders játék jazz jazz appreciation month jazz játszótér jazz world folk music jegyek jegyirodák jel jel színház jelenkor jelentkezőknek jeles andrás jenei szilveszter jobbágy kata jon e marquette joós tamás jordán adél jordán tamás jövoltköszönömkérekmég jövőtánc juhász gábor juhász tomi juhos jummodaddy junkie jack flash k2 színház kacagó gerle kacsó hanga kády galéria kaf kakasy dóra kákonyi árpád kaláka kale lulugyi kálid rtúr kalotaszeg kamarás iván kanizsa csillagai kapcsolat kaposvári csiky gergely színház kaposvári egyetem kárász eszter karaván karavan familia karc kardos dániel karosi júlia kárpáti dódi karsai györgy karszalag kaszás attila kátai zoltán katarzis katlan-kupa katlanblog katlanblog 2010 katlanblog 2011 katlanblog 2012 katlanblog 2013 katlanblog 2014 katlanblog 2015 katlanbusz katlanfutás katlanjóga katlansztorik katona katona dóri julis katona lászló katona mozi káva kulturális műhely kecsek kecskeméti gábor keddek keleti élménytár kellár f jános immánuel kemény istván kemény lili kemény zsófi képek képhang-hangkép kerek istván kerekasztal kerényi róbert kerényi zsolt kereplő keresztes tamás kereszthuzat keresztury tibor keresztül európán kéri kitty kermiz kerpely adél keserű imre keszthelyi réka kétely kézműves kuckó kézműves műhely gyerekeknek kiállítás kiállítás 2014 kiállítás 2015 kiállítás 2016 kiállítások a katlanban kicsi nyuszi hopp hopp kimi kincses gyula king automatic királyok és keresztek kirschner péter kis kikericsek kisantal tamás kiscsillag kísérleti adás kisesti kisharsány kisharsány-túra kisjakabfalva kiskovács attila kisördögtánc kiss diána magdolna kiss eszter kiss mónika kiss pisti kiss tibor kiss tibor noé kistehén kisteleki dóra kisvegyes knotik ildikó koccintás kocsmai verekedés kohlhaas kokas éva kollár-klemencz lászló kolompos kolonits klára koncert koncert 2014 koncert 2015 koncert 2016 koncertek a katlanban koncz zsuzsa konrád györgy korniss péter korpás éva kórusok éjszakája kovács éva kovács gábor kovács gabriella kovács gerzson péter kovács kristóf kovács krisztián kovács udvarház kovács zsolt köles ferenc körforgás kőrizs imre kőrösi zoltán kővári eszter sára kövek a zsebben kövér andrás kövi köves slomó közelítés egyesület közérdekű közlekedés krámer györgy krasznahorkai kripli mari kristán attila krisztik csaba kritika kritikai szalon kubalibre kucserka zsófia kultúr találka kupé kutyaharapás különbéke la belle epoque la tresca lábam termett a táncra lackfi jános laczkó péter vándorfényképész lajkó félix lakótársat keresünk lampion láng annamária lantos zoltán lass bea lászló boldizsár lászló zsolt láthatatlan állomás látogatói ászf látókép ensemble lázár domokos lázár kati lazippo le skeleton band legát legesleges legyünk a föld barátai lékkör lékó tamás lélektér lénárd kata lengyel brigi lenthár balázs leonard cohen leonce és léna les touffes krétiennes lift szakkollégium light in babylon literature little g weevil location lóhair-e london lou reed lovasi love and money love band lőrinc katalin lőrinszky attila ludmány dénes luigi fusani lukács miklós maár gyula mácsai macskafogó macskák esernyővel madár a víz alatt made in pécs díj magyar alipecia areata közösség magyar képzőművészeti egyetem magyar narancs magyar színház majdnem 20 major judit malatinszky borudvar malter filmfesztivál manic freak manna produkció manoamano manoya marco bell marco pasinetti marí és max marie márjánovics diána márkos albert márkuszínház márta istván másik jános másik magyarország máté gábor máthé zsolt matrica matt b matta lóránt máv mediawave megnyitó megyeri andris méhes károly méhkasaula mellettünk melodisztik mélyrepülés menedék menetfény mentés másként menzel menyhárt jenő mennyekbe vágtató prolibusz mese a tűzpiros virágról mesekotyvasztó meseladik mészáros máté mészáros sára meszecsinka mezítlábas menza mezítlábas zenészek micsoda dániel mika jovancic milea mindenki mitch&mitch mizsei zoltán mkb társulat mobiltöltő modern art orchestra mogyoró kornél mohácsi norbert mokos pince moldvai kiss andrea moldvai lászló molnár gusztáv molnár krisztina rita momentán társulat montanaro móricz zsigmond színház mozart mozart-kommandó mr irish bastard mu színház mucsi mucsi zoltán mulandó mulatság murál morál mező muriel muruya muzsik és volkova muzsikás müller péter sziámi műsorfüzet müszi művészetek völgye művészeti tábor művészi hordók nagy ádám nagy dénes nagy józsef nagy mariann nagy viktória éva nagy zsolt nagykanizsai gólyalábasok nagypál gábor nagyvárosok máriája nappali narancsrevü narancsterápia náray erika natasa pavlovskaya nechl nóra négy utolsó ének négybé nehéz neil young sétány nem tudni hogyan nemes gábor kölyök nemes péter nemes takách kata nemes-horváth orsolya németh juci németh kriszta németh levente nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nemzeti táncszínház neofolk népmesei egyóra néprajzi múzeum néptánc nézőművészeti kft nikola faller nikolas field nincs ártatlan kép nincs számukra hely nincstelenek notice to applicants novák csaba novák erik novák jános novecento nublao nyári oszkár nyári szilvia nyáry krisztián nyitrai lászló nyugat offenbach oláh ibolya olasz istván olasz&magyar zenei műhely olivero sukh mahal olvasóliget opera operakalauz óperentzia orfeum orgona orlai ormánság zöldút orosz ákos orosz dénes oroszlán anikó orvos osonó színházműhely oszkár telekocsi osztálytársak voltunk osztroluczky sarolta ökrös csaba önkéntesek ördög bor ördögi vylyan-konyha ördögkatlan házaspár ördöglegenda ördögök vizsga ördögtánc ördögtaxi ördögtúra örkény mozi örkény színház örkény-vurstli öröm a zene ősi pince őszirózsa nyugdíjas klub összes helyszín programja ötvös andrás őze áron p müller péter p. müller péter paczolay béla pácser lászló pál andrás pál család pál istván szalonna palacskó józsef pálfi ervin palimo story pálmai anna pálné kovács ilona pálúr jános palya bea pályázat panchan paniks paniks duo pannon filharmonikusok pannon tv pannonia allstars ska orchestra papaver cousins parasztopera parno graszt parti nagy lajos parti nóra passport control pazsó pécsi bölcsész udvar pécsi bölcsész udvar 2016 pécsi faág baráti kör pécsi ikonok pécsi légitársaság pécsi nemzeti színház peer krisztián pelsőczy réka penguin souns system periszkóp rádió persona non grata pesti magyar színház pesti magyar színiakadémia péterfy bori péterfy-novák éva pethő gergő petőcz andrás petri györgy pettendi szabó péter petz annamari philipp györgy pianínó pimplin pintér béla pion istván pirisi lászló pittman marci pittman zsófi pizsamátor play sátor podhorszky gábor polgár panzió póló pólógyár porteleki áron pöszemaszu praktikum praktikus pressphoto presszó tangó libidó pribojszki mátyás privát történetek program programfüzetek haladóknak programok a beremendi kovácsműhelyben programok a cifra teraszon programok a focipályán programok a kisharsányi focipályán programok a kisharsányi nagyszínpadon programok a kisharsányi templomban programok a kisharsányi templomkertben programok a kisharsányi torneteremben programok a kovács udvarházban programok a nagyharsányi faluközpontban programok a nagyharsányi iskolában programok a nagyharsányi templomban programok a nagyharsányi tornateremben programok a nagyszínapdon programok a narancsligetben programok a palkonyai faluközpontban programok a palkonyai templomban programok a pincesori kisszínpadon programok a sauska pincészetnél programok a szoborparkban programok a teleki kertben programok a teleki ligetben programok a villánykövesdi faluházban programok a villánykövesdi parkban programok a villánykövesdi pincesoron programok a vylyanon programok az árokpart bárban programok az esélykikötőben programok az óvodaudvaron programok beremenden programok egy térképen programok kisharsányban programok nagyharsányban programok palkonyán programok villánykövesden prókai ágnes psyché psycho mutants psziesztaband pte művészeti kar puchner birtok punnany massif puskás péter puszi quimby rába roland rackajam rácz livi radák jános ráduly misi rainer-micsinyei nóra rájátszás ránki dezső ratkóczi huba rátóti zoltán reart reggeli régi címlap régimódi bohóctréfák reichart edina renaichance rene trossmann reneszánsz konyha rengeteg requiem retextil rétfalvi tamás réti adrienn révai sára reverze richard strauss ricsárdgír rivaldafény roberto zucco rock-lit-era rokka csoport rokokó rosé rólunk írták roma csillagok roma hungaricum romengo romungro roszik hella rozgonyi gergely rozs tamás rögvest röhrig géza rubik ernő zoltán ruska & mica rutkai bori sajtó sajtótájékoztató sam redbreast wilson sándor józsef sansz filmklub sansz játszótér sansz matiné santa diver santai sárik péter sárkány sanyika sárközy zoltán sárosdi lilla satie-maraton sator quartet saul fia sauska lounge sauska udvar programjai schell judit scherer péter schilling árpád schneider jankó sebaj színház sebestyén márta sebhelykiállítás secret man semegi zoltán semmi sena serdu projekt séta a szoborparkban sex drugs gods rocknroll shakespeare shakespeare kortárs tükörben shekespoetry shylock siegal siklós spa simkó kati simon edina simon márton simor ágnes simorág tánccirkusz simply english singas project sinha róbert sipos imre sipos vera sirály sisso 2013 slam poetry slam-busz sociopoly sofi oksanen soha senkinek soharóza somesong somodi h szilárd sorbonne sexual sorszám sorszámgép soul chambers sóvirág söndörgő sötétben látó tündér specko jedno spiró györgy spolarics sprok antal sramó gábor stefanovics angéla stolen symphony stop motion studio k sugár miklós summary summer rebellion surman edit suzuki kimiyosi svejk svjata vatra sylvia leidemann symphonic brass quintet syrius legacy szabad ötletek jegyzéke szabadkai népszínház szabados györgy szabados lászló szabadság egyenlőség párkapcsolat szabó balázs bandája szabó benedek szabó borbála szabó máté szabó réka szabó sándor szabó szonja szabó zoltán attila szacsvay lászló szájlent klasszikal diszkó szakmai beszámoló szálinger balázs szállás szalóki ági szandtner anna szántó istván pokidoktor szársomlyó nép-táncz csoport szarvas józsef szarvassá változott fiú szatmári juli és zenekara szavazás szekszárdi gitárkvartett szélben szállók szeleburdi család szeleburdi gáspár szélkiáltó szemző tibor szent efrém szent györgy iskola blogja szentesi horváth mihály gimnázium szentimentálé szép ernő szerbhorváth györgy szerencsés találkozások szeret zenekar szeri viktor szevasz cseh tamás szfe150 szigorúan ellenőrzött vonatok szikszai rémusz szilas miklós szimbola színes gyöngyök egyesület színház színház 2014 színház 2015 színház 2016 színház a katlanban színház- és filmművészeti egyetem színműveletek szirtes edina mókus szívszakadtig szkéné szobor szoborpark szociopoly szokatlan szokolay dongó balázs szókrátész védőbeszéde szolláth dávid szolnoki apollónia szomorné kukorelli edit szorcsik kriszta szőke nikoletta szőke szandra szponzorbérlet szubjektív kisharsány szukernyik tamás szűcs krisztián szűcs nelli szűcs qka krisztián szvetnyik kata táblázatok tabu tájdíj takács géza takács kati takács lászló takács nóra diána takáts eszter taktak találj címet tamara obrovac támogatók tánc táp színház tapasztalt ecsetek tapasztó ernő tappancs műhely tárnoki márk tarr béla tartuffe tasnádi bence tasnádi istván tatabányai jászai mari színház taxi teatr na walizkach teatr osmiego dnia técsői banda téka tél telefondoktor tengler gergely tg tenke istván tenkes kapitánya kalandjáték tenkes TE tenkes teljesítménytúra tenkes zenekar tenki réka térey jános téri sándor térkép terminál workhouse terralegenda testről és lélekről the allreadies the beans the durgas the garden the irish coffee the island the mindblow the qualitons the ramadogs the tablespoon thealter theatre thuróczy szabolcs tickets tiger lillies tímár katalin tindia tiszta szívvel dúdolok titkaink toldi tomas opitz tompa andrea tompos kátya tóték tóth andrás tóth árpád tóth géza tóth istván tóth krisztina tóth lajos tóth orsolya tóth viktor tóth zoltán tökmag tom és hórihorgas tom törőcsik történetek tranzdanz trill trio a trio afium triplet trouble in tahiti tudnivalók túronyi helyőrség tutti cantabile tündérkert tűnékeny tünet együttes udvaros dorottya újzenekar uknow duo ulickaja ungváry krisztián upor andrás urban voodoo machine utca-szak vacka rádió vádli alkalmi színházi társulás vadonleső vágtázó csodaszarvas vajda milán vajdai vilmos vaklárma vakság valcz péter vallai fesztivál változás van valami bejelentenivalója váradi mónika váradi porta várady szabolcs varga anikó varga donát varga livius városi túlélő vas erna vasárnapi gyerekek védelmi terv vedres csaba védtelenek veiszer alinda veled kerek véletlen velosophie véradás verdi videó videoblog 2014 videoblog 2015 videoblog 2016 vidnyánszky vidovszky víg mihály víg végnapok viktor balázs viktor rizsakov világ civiljei egyesüljetek villánykövesd villánykövesdi vőfély vinnai andrás violin király és hanga királykisasszony virág tünde visinata kontrol vizeli balázs vocapella vojtina bábszínház vörös vörös róbert vuk vylyan wahorn wahorn airport walny teatr wanderers watta cirkusz webcam weiner sennyey tibor weöres sándor weöres-vurstli wh wifi winegret wombo workship workshop workshop archív workshop feliratkozások workshopok a katlanban yagit hakira you-topia zakariás máté zakariás zalán zalaegerszegi leánykar zalaegerszegi pálóczi horváth ádám zeneiskola leánykara zanzinger zányi tamás zebulon proekt zen zene-bona beás hagyományőrző együttes znamenák istván zoltán áron zombola péter zöld 08 zöld kerékpár zöld rosé porta zuhanórepülés zzaj.h trió zsótér zsubori ervin
Név

false
ltr
item
10. ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL: AHOL MINDENKI JOBB EGY KICSIT
AHOL MINDENKI JOBB EGY KICSIT
http://3.bp.blogspot.com/-4S_r4q70AG4/Th7QQowMR2I/AAAAAAABNF4/WsOMLM4VzyY/s200/haraszti-400.jpg
http://3.bp.blogspot.com/-4S_r4q70AG4/Th7QQowMR2I/AAAAAAABNF4/WsOMLM4VzyY/s72-c/haraszti-400.jpg
10. ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL
http://www.ordogkatlan.hu/2013/08/ahol-mindenki-jobb-egy-kicsit.html
http://www.ordogkatlan.hu/

true
874411630608914615
UTF-8
Nincs találat. ÖSSZES Tovább Válasz Válasz törlése Törlés szerző Címlap OLDAL CIKK Lásd mindet MÁS OLVASNIVALÓ A TÁRGYMUTATÓBAN ARCHÍVUM KERESÉS ÖSSZES CIKK Nem találtunk ilyen cikket. Vissza vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vas ke sze cs p szo január február március április május június július augusztus szeptember október november december jan feb márc ápr május jún júl aug szept okt nov dec az imént egy perce $$1$$ minutes ago 1 órája $$1$$ hours ago tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago öt hétnél régebben követők követés EZ A TARTALOM ZÁROLT Megosztás a megtekintéshez Másold a teljes kódot Jelöld ki a teljes kódot Minden kódot kimásoltunk Nem tudjuk kimásolni, használd a billentyűzet Másod-Beilleszt parancsait