Hajnali fél hatkor, mikor egyes fesztiválozók még próbálják megtenni az utolsó métereket az ágyként funkcionáló ruhakupacukhoz, Nagyharsány másik végében már kígyózó embersor foglalja el helyét a jegyosztó bódé előtt. Bár eddig is kemény harcokat vívtak a cetlikért azok, akik biztosan be akartak jutni az előadásokra, a ma reggeli jegyőrület a Pintér Béla Társulat Titkaink című előadására Katlanrekordot döntött.
Az alkalmi színházként funkcionáló tornateremben még a bordásfalak tetején is ültek az emberek. A délutáni előadás ideje alatt körülbelül negyven fok lehetett odabent. A nézők felváltva legyezték egymást, mentek körbe az ásványvizes üvegek. Ugyan ez a tér az, ahol a reflektorok alatt, kocsmákban, pulóverekben járták a kalotaszegit a színészek, akik játékán nem tűnt fel bármiféle minőségbeli változás az üvegházhatásra sem. Ennek ellenére, azt hittem, ahogy lehetőség nyílik rá, a közönség rohanni fog ki a levegőre, zuhanyzókba, ki hova tud. De senki sem mozdult, fantasztikus előadáshoz képest is már-már hihetetlenül hosszú vastapssal köszönte meg az előadást a közönség. Hihetetlen élmény volt.
Számomra a Titkaink egy nagyon nehezen feldolgozható előadás. Erőteljesen ábrázolja az emberi kapcsolatok és szexuális viszonyok problémaköreit, mint például a pedofília. E mellett pedig erős politikai felhangú társadalomkritikát hordoz magában. Mind a színészek játékmódja, mind a folklór zene- és táncbetétek elidegenítő hatásúak, így a néző nem átéli, inkább végigköveti és elemzi a látottakat. Ezen témák esetében pedig ez jó módszernek bizonyul, lévén, hogy úgy tűnik, még nem vagyunk képesek megfelelően beszélni róluk, nincs rájuk „biztosan ható gyógyszer”, viszont muszáj valamiféle érdembeli kommunikációt elindítani, ami most meg is történt.
A tornateremből kifelé egy előttem sétáló, szerintem tizenkét év körüli fiú ezt mondta a mellette állónak: „Ez volt eddig a legjobb előadás. Az tetszett a legjobban, amikor nem tudott pisilni.”. Elgondolkoztam azon, milyen érdekes, hogy egy ilyen erőteljes, néhol brutális darab ugyan úgy ad valamit egy nálam tíz évvel fiatalabb embernek, mint nekem. Valószínűleg ezt hívják igazán jó színháznak. És tényleg vicces volt.
Széplaki Nóra Erika
Az alkalmi színházként funkcionáló tornateremben még a bordásfalak tetején is ültek az emberek. A délutáni előadás ideje alatt körülbelül negyven fok lehetett odabent. A nézők felváltva legyezték egymást, mentek körbe az ásványvizes üvegek. Ugyan ez a tér az, ahol a reflektorok alatt, kocsmákban, pulóverekben járták a kalotaszegit a színészek, akik játékán nem tűnt fel bármiféle minőségbeli változás az üvegházhatásra sem. Ennek ellenére, azt hittem, ahogy lehetőség nyílik rá, a közönség rohanni fog ki a levegőre, zuhanyzókba, ki hova tud. De senki sem mozdult, fantasztikus előadáshoz képest is már-már hihetetlenül hosszú vastapssal köszönte meg az előadást a közönség. Hihetetlen élmény volt.
Számomra a Titkaink egy nagyon nehezen feldolgozható előadás. Erőteljesen ábrázolja az emberi kapcsolatok és szexuális viszonyok problémaköreit, mint például a pedofília. E mellett pedig erős politikai felhangú társadalomkritikát hordoz magában. Mind a színészek játékmódja, mind a folklór zene- és táncbetétek elidegenítő hatásúak, így a néző nem átéli, inkább végigköveti és elemzi a látottakat. Ezen témák esetében pedig ez jó módszernek bizonyul, lévén, hogy úgy tűnik, még nem vagyunk képesek megfelelően beszélni róluk, nincs rájuk „biztosan ható gyógyszer”, viszont muszáj valamiféle érdembeli kommunikációt elindítani, ami most meg is történt.
A tornateremből kifelé egy előttem sétáló, szerintem tizenkét év körüli fiú ezt mondta a mellette állónak: „Ez volt eddig a legjobb előadás. Az tetszett a legjobban, amikor nem tudott pisilni.”. Elgondolkoztam azon, milyen érdekes, hogy egy ilyen erőteljes, néhol brutális darab ugyan úgy ad valamit egy nálam tíz évvel fiatalabb embernek, mint nekem. Valószínűleg ezt hívják igazán jó színháznak. És tényleg vicces volt.
Széplaki Nóra Erika
