A MEDIAWAVE közösségi pályázatának nyertesei

BOGRÁCSOZÓ-TŰZRAKÓHELY ÉPÍTÉSE KALÁKÁBA
2015.augusztus 2-4.

vezető: Székely Csaba
tiszteletbeli elnök-ötletgazda
Csillagfalu Közhasznú Egyesület

2-án délután érkeznénk. Kijelöljük a helyet, megcsináljuk a betonalapot. Másnap 3-án elkészítjük az építményt, 4-én befejező munkák és meszelés. Délutántól használható.

A bográcsoló, sütögető helyet már a fesztivál első napján a Romungró Fiúk használják, cigány ételek készítésére.

A fesztivál további napjain is, az ételbemutatók során használatba kerül az építmény.

*****************************************************************

MESESZŐNYEG
2015.augusztus 6-8.
kora délután, délután
vezető: Dr. Feketéné Antal Alice
tanító, hagyományos mesemondó, népi játszóház vezető pályázata.

Az udvar adta lehetőségek által egy MESESAROKBA hívok kicsiket és nagyokat, ahol le lehet ülni a földre, meghallgatni egy-egy mesét, azokba bekapcsolódni.Közben akinek kedve van, megfonhatja saját meseszőnyeg darabját.
Időtartam kb. 1- 1,5 óra, 2-3 mese meghallgatása, bekapcsolódás.
A meseszőnyeg felvágott rongyból, pamut csíkokból készül, melyet a szinte mindenki által ismert hármas fonással megfonunk. Mese közben fon mindenki kb. 1 m fonatot. Ezt a mesék végén csigavonalban összetekernénk és egymáshoz varrnánk, s így növekedne a meseszőnyegünk.
A Fesztivál végére elkészülhet a nagy ördögkatlanos meseszőnyeg, ennek aztán méltó helye lehetne valahol, a következő évi Meseszőnyeg-projectig.

******************************************************************

A MI MESÉNK
2015.augusztus 6-8.
délután

vezetők: Szigeti Szilvia és csapata

A program két részből áll: bemelegítésként egy asszociációs játékkal kezdenénk, amiben amellet, hogy nagy szerepet kap a kreativitást, egy szórakoztató ismerkedési lehetőség a résztvevőknek. Ennek folytatásaként következne, a kreatív hangulatot fenntartva, egy szó húzós játék, amivel megkreáljuk "A mi mesénket".

******************************************************************

READY - MADE POETRY & ZSÁKBAMACSKA

2015.augusztus 6-7.
délután

vezetők: Szabady Shira, Mikó Fruzsina

A projekt során a képzőművészet és a költészet összefonódása kapna hangsúlyos szerepet. A projekt célja, olyan „ready-made” installációk létrehozása, amelyek hétköznapi tárgyak és versrészletek jelentéstartalmainak egymáshoz vonatkoztatásából jönnek létre. Ez az új forma szeretne kizökkenteni, vizuális és egyben fizikai eszközeivel lehetővé tenni a verssorok hosszú távú létezését. Célja a költészet megújítása képzőművészeti eszközök segítségével.

Kidobásra ítélt, „használhatatlanná vált” tárgyakat Zsákbamacska játékkal kisorsolnánk az alkotókedvű fesztiválozók között. Az általunk biztosított plusz eszközök segítségével (toll, matrica papír stb.) írhatnak a tárgyaikra.
Ezek lehetnek idézetek kedvenc versből vagy egyszerű improvizáció. Lényeg, hogy minél több palack illetve egyéb flakonok, eldobott dobozok, nem veszélyes fémhulladékok a művészet által legyenek újrahasznosítva.
Az elkészült tárgyaknak külön kiállítási szekciót tartanánk fent, ahol az érkezők megcsodálhatják az elkészült műveket és kedvet kaphatnak alkotni. A „rögtönzött kiállítás” után pedig bárki bármelyiket hazavihetné fesztiválemlékbe. Maradandóbb a papírkarkötőnél.

******************************************************************

KASZÁLÓFITNESS IRODALOMMAL
2015.augusztus 6-7.

vezető:
Bányász Emerencia

...S hogy hogyan társul a kaszáláshoz, például az irodalom?
Természetesen attól, hogy mi magunk csatlakoztatjuk...

műhely részleteit ide kattintva olvashatod a tánc és mozgásos műhelyfelhívásaink között

******************************************************************

NEM VAGYUNK NORMÁLISAK, DE KI AKAR AZ LENNI?
Ismerkedés a művészetterápiával
2015.augusztus 7-8.
délután
vezetők: Az MMSZKE Ördögkatlan szakosztálya

Szeretnéd tudni, hogy mi a művészetterápia, de még sosem merted megkérdezni? Ötödikben rajzoltál utoljára, de szívesen ragadnál ismét színes ceruzát? Elvették a kedvedet az énekléstől az énekórán? Nem mersz táncolni, csak tök sötétben?

Az alkotás, legyen az zenei, képzőművészeti, irodalmi vagy mozgás, mind olyan dolgok, amiket a saját örömünkre és lelkünk ápolására is csinálhatunk, mindenféle tudás, előképzettség és kötöttségek nélkül. Bemutató foglalkozásainkon szeretnénk megmutatni neked, hogy bárki bármikor rajzolhat, színezhet, festhet, bábozhat vagy énekelhet, mozoghat kedvére úgy, hogy azzal nem csak kellemes élményekkel gazdagodhat, de akár gyógyulhat is. Az alkotás még izgalmasabb, ha közösen csináljuk másokkal, utat nyithat egymás felé.

Napi program:

1. Lélekébresztő torna. Ez állati lesz!

Játékos gyakorlatok testünk, lelkünk felébresztésére. Terpeszállás és hasizom erősítés mentes övezet. Mindenkit várunk, aki szeretné próbálni, hogy milyen macskának lenni, esetleg tücsöknek, de a vízilovakat és a pillangókat is szeretettel várjuk.

Korhatár nélkül!

2. Én és az ördögöm.

Szeretnél megismerkedni vele? Ugye veled is eljött a fesztiválra? Itt az alkalom, hogy szembe nézzetek egymással. Az alkotás végén közös fotó is csinálhattok majd a bennetek élő „ördöggel”.

Felnőtt csoport!
A csoporton részt vetők gyermekeinek elfoglaltságot tudunk biztosítani a program alatt.

A gyerekcsoport címe: Kisördög bújt belém!

3. Én és az angyalom.

Mi az, amit a legjobban szeretsz magadban? És mit szeretnek benned mások? Tudod, hogy neked is vannak rejtett kincseid? Segítünk neked ezt előbányászni. A velünk töltött órácska után olyan oldaladdal is megismerkedhetsz, amit az angyali jelzővel illethetünk.Felnőtt csoport!
A csoporton részt vetők gyermekeinek elfoglaltságot tudunk biztosítani a program alatt.

A gyerekcsoport címe: Én egy született kisangyal vagyok!

******************************************************************

PÁLYÁZATTÓL FÜGGETLEN KÖZÖSSÉGI- ÉS GYEREKPROGRAMJAINK

************************************************

TAPPANCS GYEREKMEGŐRZŐ MŰHELY

2015.augusztus 4-8.

koradélután, délután

Mezítláb, mező, tábortűz... Ja nem, inkább fesztivál, zene, szőlőlé...15 éves nomád gyerektáboroztatási tapasztalatainkat most Kisharsányban szeretnénk kamatoztatni. Nézz be hozzánk a Kovács Udvarházba és bízd ránk nyugodtan gyerkőcödet, aki tuti élvezi majd a vizibombázást a nagy hőségben, festékes talpakkal alkotást vagy a nap zárásaként a játékos esti mesét.

******************************************************************

SZUBJEKTÍV KISHARSÁNY
vezető:

Barta Edit & Zach Anita

Negyedik éve térünk vissza, hogy folytassuk, ahol előző évben abbahagytuk: az ismerkedést, barátkozást a kisharsányi gyerekekkel. A hangsúly évről évre a folyamatjellegen, a közös játékélményen, a személyességen van, az együtt eltöltött napok alatt egy-egy témát járunk körbe, aminek eredményét, a közösen létrehozott művet megmutatjuk a fesztiválozóknak is. Magic fülke, interaktív dobozok, szubjektív séta...a fantáziánk évről évre határtalan. Nézd meg, idén mire jutunk!

Leleplezés: augusztus 7. 11.00
Találkozópont: Templomkert, Kisharsány

Bővebb információ:

E-mail: edit.barta@gmail.com

Tel: +36 30 911 64 14

*****************************************************************

Alkotászék korongozó és szimbólumfestő gyerekfoglalkozása

2015.augusztus 5. és 7.

******************************************************************

VÁROSI TÚLÉLŐ - RE-MŰHELY

2015.augusztus 4-8.

kávézacc táskák, ruhateregetős ruhák testre illesztése

******************************************************************

KISHARSÁNYI-, GÖMÖRI-, NÁSI és SZÍNHÁZI ASZTAL és ZENÉSZBESZÉLGETÉSEK

étel-, ital-, kultúrabemutatók és természetesen kötetlen beszélgetések

Évek óta jól működő közvetlen, kultúrális és művészeti témájú 'asztal-i' beszélgetéseket folytatunk. Idén a következők már bizton terítékre kerülnek:

augusztus 4. este: KISHARSÁNY & 25 ÉVES A MEDIAWAVE ASZTAL
helyi cigány és mediawaves étel és italkóstoló, kiállításnyitó a „barátkozás” jegyében
különleges vendég: Nási zenekar Kelet-Tibetből.

augusztus 5. délelőtt: SZENTESI SZÍNHÁZI ASZTAL - politikai témák adiákszínjátszásban
Beszélgetés és vita a tanárokkal, diákokkal

augusztus 5. koradélután: BESZÉLGETÉS GRENCSÓ ISTVÁNNAL, FIATAL MUZSIKUS és TÁNCOS TÁRSAIVAL a művészettel foglalkozók fiatalok lehetőségeiről, jövőképéről, a lehetséges új írányokról.

augusztus 6. délelőtt: GÖMÖRI ASZTAL – étel és italkóstolás, főzés, beszélgetés a gömöri pásztorkultúráról
vendégeink: Mezei Lajos és Margit gömöri (Borzova) hagyományőrző öregek, Illés Gábor néprajzkutató (Fülek), Gyetvai Zoltán fotográfus és Gyetvai Julcsi néptáncos (Losonc)

augusztus 6. dél: ZENÉSZBESZÉLGETÉSEK - DRESCH MIHÁLY
A Katlan idei egyik díszvendégével Hartyándi Jenő beszélget – zenéről, hitvallásról, hagyományról.

augusztus 7. délelőtt: NÁSI ASZTAL – étel-, ital- és kultúrabemutató
A násik (naxi) a tibetiek csángói. A Himalája kelet lejtőin. A magas hegyekben, elzártan még a mai napig is sámánhiten. Saját írással rendelkeznek, amely képírás és nem hasonlít sem a kínaira, sem a tibetire. Reményeink szerint egy 13 fős zenész és táncos csoport, akiknél már többször jártunk, leküzdi a vízumszerzés nehézségeit és ide ér. Both Miklós és Hartyándi Jenő segít kultúrájuk megismertetésében. Közben autentikus nási zene, ének és tánc, amelyeket gyakorolni is lehet. Reményeink szerint a nási asszonyok egyszerű ételeket is készítenek nekünk és lehet gyakorolni képírásukat.

augusztus 8. délelőtt: ZENÉSZBESZÉLGETÉSEK - BOTH MIKLÓS és MUZSIKUSAI

Roma & Tibeti Progresszív zenei műhely próba szünetébe a cigány integráció lehetőségeiről esik szó.

****************************************************************

KÉPFARAGÓ MŰHELY

vezető: Horváth Krisztina

2015.augusztus 1-7.

Hogyan kerülhet az éjszakai Moszkva tér egy fülcimpába? Hogyan száríthat ruhákat egy száguldó kamion? Hogyan látható meg egy fa lombkoronájának pulzusa? Becsomagolható egy család gyufásdobozok fiókjaiba? Megszőhető-e egy metrókocsi?
Műhelyemben az újrahasznosítás tárgya a kép, egy fotó, egy pillanat. A múlt.
Egy-egy fotó lefestése, meghajtogatása, összefűzése, „megrágása” erőt adhat e, hogy hozzá merjünk nyúlni az elmúlt pillanathoz? Egy külső mozdulat képes átrendezni belső tartalmakat?
Merjük elővenni szunnyadó képeink a fiókok mélyéről, ébresszük fel őket 100 éves álmukból, leheljünk beléjük életet, játsszunk velük és keressük meg bennük a ma üzenetét!

Olajfestékkel hívom elő a fák erezetét,
vízfestéket mosok szét a metróhuzattal,
összefonok két aranymetszést,
becipzározom az alkonyt a kikötő felett,
pelenkaöleléssel ölelem a házak ablakait,
belefektetem az éjszakát a nappal villamoskocsijába,
pixelmacskaköveket nyugtatok a középszürkén.

előző alkalmak munkái a facebookon: katt ide

Bővebb infó:

Horváth Krisztina

horvacska@gmail.com

KOMMENTEK

RANDOM GALÉRIÁK A MÚLTBÓL$type=three$$cols=3$meta=0$snippet=0$source=random$rm=0$count=3

Tárgymutató

1% 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 30y a beremendi lakodalom a csemegepultos naplója a faun labirintusa a freskófalu legendája a gát a halottember a helység kalapácsa a hős a katlan a kézmosás fontosságáról a kisharsányi vőlegény a la carte kórus a lélek mélységei a mádia ördögei a mi osztályunk a nagyharsányi menyasszony a nagyharsányi óvoda programjai a napisten unokája és a tengeri sárkány lánya a repülés története a shakespeare-szakszervezet a show folytatódik a soha vissza nem térő a székely menyecske meg az ördög a te országod a very comeadic evening a világ bölcse a zsidó aaa címlap abdeljalil kodssi ad libitum ádám almái adorjás ady/petőfi agócs gergely agócs írisz ágoston béla ágoston gáspár ahogy esik úgy puffan ahogy te rá ajánló aladár egyedül van alagsor alice kapka alkotótábor alma álmok ama amalia pereira amargant színházi műhely american corner amnesty international andfriends andrejszki judit andy vazul annak is kell anyám tyúkja apáink kalapja apnoe apporto apró kis hazugságok apró paták apró-impro aradi kamaraszínház aralica borkert programjai aralica ibero hacienda archívum arcofon duó arcofon trió árnyékban élők artner sisso artus asaran earth trio ascher ascher oszkár színház aszpik átlátszó víz legyen aura musicale aura segítőkutya alapítvány az anyósom az én világom a mi világunk az étkezés ártalmasságáról az időnk rövid története az isten és a részegek az ördög hárfái az ördögszántotta hegy az úrinő azt meséld el pista bábok babra babucs kriszta babylon bácska bakos búsulók bagi zsolt bakonyi alexa baksa-soós attila bal józsef balanescu balassa éva balázs barnabás ballabox balogh balázs balogh kálmán balogh tünde balogh viktória bandart bangó margit bánki berta bánki gergely banyamesék bányavakság barabás lőrinc quartet baraka baráti kristóf bárdos zoltán bárka barna margit bartók bartók béla zeneművészeti szakközépiskola kamarazenekara bata istván beatbox műhely beck zoli becker nóra beethoven ix szimfónia behumi dóri bekvart bélaműhely belső elhárítás benke grátzy benke pál benke paulina benkó bence berán gábor bérczes bérczes tibor berecz andrás berecz istván berecz mihály bereczki csilla beregszászi illyés gyula magyar nemzeti színház beremend beremendi kovácsműhely berki tamás bérletek besence open besh o drom beszélgetés beszélgetés 2016 beszélgetések a katlanban beszélgetések az életvégről bethlen téri színház betwixt bezzegakurvabeckek bicikli blum pince bob és bobek boban markovic orkestar bóbita bábszínház bocsárdi lászló bodó viktor bodor tibor teskó bodyssey bogdán árpád bogdán lászló bognár szilvia bohóc brigád bohóctámadás bóka bence boldog új élet bongobong bóra áron borbély mihály borbély műhely3 borbély szilárd bornai szilveszter borsörmester both miklós both miklós udvara bozsik yvette böjte józsef böröcz andrás börtönrádió brasnyó brickner szabolcs bringával a katlanba brother kawa búcsúkoncert buda folk band budapest bár budapest pride budapesti józsefvárosi zeneiskola budzillus bujdosó bujdosó trió bujtor balázs bukta imre busz-színház bűbájos lakat büdös vornyik büszke uv-zöld nünüke cabaret medrano cactus truck cafes and citizenry project caligula calle del mundo caminus caminus 2016 carmen cangiano carmen sita castel felice vizsga catsandox chameleon days trio chillpince chris potter cifra műhely cifra szoba mérából cifra udvar cifra udvar programjai cigány ízek kavalkádja cimbaliband cimbora mesejátszóház címlap circus cirkusz cirkusz 2015 cirkusz 2017 cirque du platzak classical claudia kraus cók-mók bábszínház compagnie les apostrophés concerto conclusion control studio cosí fan tutte cote de l'ile crossing cuhorka emese czitrom ádám családi családi 2016 családi programok 2014 családi programok 2015 családi programok a katlanban csalló roland csángálló csángóblúz csányi jános cseh andris cseh antal cseh tamás cseh tamás archívum csémy balázs csere-bere placc cseri hanna cserihannák cserna antal csernik árpád csevej csibészműhely csigaház csík zenekar csíkszerda csiky csillagszálló csiribiri csobánka zsuzsa csodalépés csokigolyó koncert csonka ibolya csontbrigád csuja imre csurgói gimnázium d.o.g. dancing graffiti danubia dargay attila dargó szilvia daruka mihály darvas benedek darvas kristóf darvas krisztián darvasi lászló debreceni csokonai színház deer fellaz dés andrás dés andrás quartet deutsch didier delannoy dil mastana dinyés dániel dinyés soma dip trio díszvendég díszvendég 2014 dj zöld dlrm dohány dohnányi zenekar dolce don quijote döme dömötör andrás dömötör tamás dörnyei szabi dr dermot dragomán dragovácz ágnes dráva TSE dresch dresch quartet drog-stop duke bluebeard dumaszínház east balkán ebéd ed is off ed is on édes piroska ef zámbó effe label effects effectum egészségnap egressy zoltán egri bálint egri vár egy kiss erzsi zene egy őrült naplója egy pohár vörös vérré válik egyasszony egyedi péter egymás bábelében együttműködésben eklektrio elek ányos élmény kommandó élményfestés élő könyvtár élő márton ember tenyerében encuentros énekegyüttes énekvarázs english english summaries 2014 english summaries 2015 english summaries 2016 enyedi ildikó építész műhely epres attila érdi tamás erdős virág eric satie ernelláék farkaséknál erőss harmonik band értékmegőrző escargo hajója esélykikötő esélykikötő 2012 esélykikötő 2013 esélykikötő 2014 esélykikötő 2015 esélykikötő 2016 esterházy eszme eszter-lánc mesezenekar esztrád ethnofil etno liget etnoé eurakvilo európa kiadó evritingsz láj eztrád faág baráti kör fábián péter fabók mancsi bábszínháza fahidi éva fajkusz attila fajkusz banda fajok eredete faluturisták fándly csaba fanfara complexa faragó béla fata dani fedeles tamás feedback fejesztés alatt q fejlesztés alatt q fekete ernő fekete leves feldmár intézet felhőfi-kiss lászló fellépők betűrendben felnőttek szabadságon fenyvesi gábor fenyvesi józsef ferenczi györgy ficza istván fillár istván film film 2014 film 2015 film a katlanban fine arts firkin fitwalk fláre beás banda flashmob foci fodor bernadett fodor tamás fodrásznő fogathajtó verseny fogd a kezem fondor és szerelem forgách andrás forte társulat fórum fölnevelő édesanyánk fpt fran palermo fredifr3d frenk frida kahlo friedenthal zoltán frim fram frontátvonulás furák péter fut a színház futás futó balázs fülöp bence fürdőavatás füzér katalin g szabó hunor g&g duó gábor géza gál tamás galapiat galaxisok garaczi garamvári gábor gasztroördög géczi zoltán gémes antos general information generation impasse gera anita gera gábor gergye gerlits réka gerlóczy márton geröly quartet geröly tamás gézakékazég ghymes gilbert edit gilvánfai zenebona gingalló pécsi meseműhely giulia este otthon marad gnawa góbé goldenfeszt gólem színház gombaudvar gondnok göttinger pál gőz istván gran kino grecsó grecsó krisztián greenpeace greenway grencsó istván grencsó kollektíva grisnik petra grizzly vibrations gryllus gubanc gulyás gábor günsberger ákos gyalog a katlanba gyalogösvény gyáni gábor gyáva gyémánt bálint gyenge lajos gyerekkuckó gyerekmegőrző gyermekképet a gyerekeknek gyetvai zoltán gyöngyös műhely gyöngyszemek a múltból győri vaskakas bábszínház ha most látnál tamás hagit yakira hahagáj hajdu szabolcs hajduk károly hajnóczy hajós andrás halálos temetés halálratáncoltatott leány halas dóra halastó halász judit halász péter halmy györgy halottember hamlet hámori máté hangfürdő hangszerbemutató haraszti pince haraszti rezidens band haraszti sound system harcsa veronika harkány harmadik figyelmeztetés harmath olívia hárságyi pince harsányi attila harsányi bence határvonal hatok haumann péter havasréti józsef háy háy come beck hegedűs d géza hegymegi máté helecz dániel helené helység kalapácsa helyszínek helyszínek listája helytörténeti gyűjtemény henics tamás hepp trupp herczku ágnes hermann ildi herminamező hernádi judit hervadó virágok hétágfa játszóház heted7 hétpróba hiperkarma hírek hírlevél hírlevél játék hofecker mátyás hofecker-molnár-baksa trió hoffer károly holland holnemvoltfa honvágy hoppart horváth csaba horváth istván horváth kristóf színész bob horváth viktor hősök temetője hrabal hrabal könyve hrabal összes hrabal-galaxis hrabal-vurstli hrabal100 hullám hullám és gumikötél humble grumble duo hungarian studio orchestra hunyadkürti györgy huzella péter i erzsébet időbontás időjárás igazgyöngy igrice citeraegyüttes így tedd rá íjászat improvokál indit instant opera workshop interaktív népmesei egyóra interjú introduction intu intuíció trió irie maffia iroda irodalom irodalom 2014 irodalom 2015 irodalom 2016 irodalom a katlanban irtás istállómozi isten hozott istentelen ifjúság istvánffy kamarakórus iva bittova ivánovics bea iványi emese ivyz jam jancsovics máté jankovics anna jankovics péter jankovits lászló jarjabka ákos jasper stadhouders játék jazz jazz appreciation month jazz játszótér jazz world folk music jegyek jegyirodák jel jel színház jelenkor jelentkezőknek jeles andrás jenei szilveszter jobbágy kata jon e marquette joós tamás jordán adél jordán tamás jövoltköszönömkérekmég jövőtánc juhász gábor juhász tomi juhos jummodaddy junkie jack flash k2 színház kacagó gerle kacsó hanga kády galéria kaf kakasy dóra kákonyi árpád kaláka kale lulugyi kálid rtúr kalotaszeg kamarás iván kanizsa csillagai kapcsolat kaposvári csiky gergely színház kaposvári egyetem kárász eszter karaván karavan familia karc kardos dániel karosi júlia kárpáti dódi karsai györgy karszalag kaszás attila kátai zoltán katarzis katlan-kupa katlanblog katlanblog 2010 katlanblog 2011 katlanblog 2012 katlanblog 2013 katlanblog 2014 katlanblog 2015 katlanbusz katlanfutás katlanjóga katlansztorik katona katona dóri julis katona lászló katona mozi káva kulturális műhely kecsek kecskeméti gábor keddek keleti élménytár kellár f jános immánuel kemény istván kemény lili kemény zsófi képek képhang-hangkép kerek istván kerekasztal kerényi róbert kerényi zsolt kereplő keresztes tamás kereszthuzat keresztury tibor keresztül európán kéri kitty kermiz kerpely adél keserű imre keszthelyi réka kétely kézműves kuckó kézműves műhely gyerekeknek kiállítás kiállítás 2014 kiállítás 2015 kiállítás 2016 kiállítások a katlanban kicsi nyuszi hopp hopp kimi kincses gyula king automatic királyok és keresztek kirschner péter kis kikericsek kisantal tamás kiscsillag kísérleti adás kisesti kisharsány kisharsány-túra kisjakabfalva kiskovács attila kisördögtánc kiss diána magdolna kiss eszter kiss mónika kiss pisti kiss tibor kiss tibor noé kistehén kisteleki dóra kisvegyes knotik ildikó koccintás kocsmai verekedés kohlhaas kokas éva kollár-klemencz lászló kolompos kolonits klára koncert koncert 2014 koncert 2015 koncert 2016 koncertek a katlanban koncz zsuzsa konrád györgy korniss péter korpás éva kórusok éjszakája kovács éva kovács gábor kovács gabriella kovács gerzson péter kovács kristóf kovács krisztián kovács udvarház kovács zsolt köles ferenc körforgás kőrizs imre kőrösi zoltán kővári eszter sára kövek a zsebben kövér andrás kövi köves slomó közelítés egyesület közérdekű közlekedés krámer györgy krasznahorkai kripli mari kristán attila kritika kritikai szalon kubalibre kucserka zsófia kultúr találka kupé kutyaharapás különbéke la belle epoque la tresca lábam termett a táncra lackfi jános laczkó péter vándorfényképész lajkó félix lakótársat keresünk lampion láng annamária lantos zoltán lass bea lászló boldizsár lászló zsolt láthatatlan állomás látogatói ászf látókép ensemble lázár domokos lázár kati lazippo le skeleton band legát legesleges legyünk a föld barátai lékkör lékó tamás lélektér lénárd kata lengyel brigi lenthár balázs leonard cohen leonce és léna les touffes krétiennes lift szakkollégium light in babylon literature little g weevil location lóhair-e london lou reed lovasi love and money love band lőrinc katalin lőrinszky attila ludmány dénes luigi fusani lukács miklós maár gyula mácsai macskafogó macskák esernyővel madár a víz alatt made in pécs díj magyar alipecia areata közösség magyar képzőművészeti egyetem magyar narancs magyar színház majdnem 20 major judit malatinszky borudvar malter filmfesztivál manic freak manna produkció manoamano manoya marco bell marco pasinetti marí és max marie márjánovics diána márkos albert márkuszínház márta istván másik jános másik magyarország máté gábor máthé zsolt matrica matt b matta lóránt máv mediawave megnyitó megyeri andris méhes károly méhkasaula mellettünk melodisztik mélyrepülés menedék menetfény mentés másként menzel menyhárt jenő mennyekbe vágtató prolibusz mese a tűzpiros virágról mesekotyvasztó meseladik mészáros máté mészáros sára meszecsinka mezítlábas menza mezítlábas zenészek micsoda dániel mika jovancic milea mindenki mitch&mitch mizsei zoltán mkb társulat mobiltöltő modern art orchestra mogyoró kornél mohácsi norbert mokos pince moldvai kiss andrea moldvai lászló molnár gusztáv molnár krisztina rita momentán társulat montanaro móricz zsigmond színház mozart mozart-kommandó mr irish bastard mu színház mucsi mucsi zoltán mulandó mulatság murál morál mező muriel muruya muzsik és volkova muzsikás müller péter sziámi műsorfüzet müszi művészetek völgye művészeti tábor művészi hordók nagy ádám nagy dénes nagy józsef nagy mariann nagy viktória éva nagy zsolt nagykanizsai gólyalábasok nagypál gábor nagyvárosok máriája nappali narancsrevü narancsterápia náray erika natasa pavlovskaya nechl nóra négy utolsó ének négybé nehéz neil young sétány nem tudni hogyan nemes gábor kölyök nemes péter nemes takách kata nemes-horváth orsolya németh juci németh kriszta németh levente nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nemzeti táncszínház neofolk népmesei egyóra néprajzi múzeum néptánc nézőművészeti kft nikola faller nikolas field nincs ártatlan kép nincs számukra hely nincstelenek notice to applicants novák csaba novák erik novák jános novecento nublao nyári oszkár nyári szilvia nyáry krisztián nyitrai lászló nyugat offenbach oláh ibolya olasz istván olasz&magyar zenei műhely olivero sukh mahal olvasóliget opera operakalauz óperentzia orfeum orgona orlai ormánság zöldút orosz ákos orosz dénes oroszlán anikó orvos osonó színházműhely oszkár telekocsi osztálytársak voltunk osztroluczky sarolta ökrös csaba önkéntesek ördög bor ördögi vylyan-konyha ördögkatlan házaspár ördöglegenda ördögök vizsga ördögtánc ördögtaxi ördögtúra örkény mozi örkény színház örkény-vurstli öröm a zene ősi pince őszirózsa nyugdíjas klub összes helyszín programja ötvös andrás őze áron p müller péter p. müller péter paczolay béla pácser lászló pál andrás pál család pál istván szalonna palacskó józsef pálfi ervin palimo story pálmai anna pálné kovács ilona pálúr jános palya bea pályázat panchan paniks paniks duo pannon filharmonikusok pannon tv pannonia allstars ska orchestra papaver cousins parasztopera parno graszt parti nagy lajos parti nóra passport control pazsó pécsi bölcsész udvar pécsi bölcsész udvar 2016 pécsi faág baráti kör pécsi ikonok pécsi légitársaság pécsi nemzeti színház peer krisztián pelsőczy réka penguin souns system periszkóp rádió persona non grata pesti magyar színház pesti magyar színiakadémia péterfy bori péterfy-novák éva pethő gergő petőcz andrás petri györgy pettendi szabó péter petz annamari philipp györgy pianínó pimplin pintér béla pion istván pirisi lászló pittman marci pittman zsófi pizsamátor play sátor podhorszky gábor polgár panzió póló pólógyár porteleki áron pöszemaszu praktikum praktikus pressphoto presszó tangó libidó pribojszki mátyás privát történetek program programfüzetek haladóknak programok a beremendi kovácsműhelyben programok a cifra teraszon programok a focipályán programok a kisharsányi focipályán programok a kisharsányi nagyszínpadon programok a kisharsányi templomban programok a kisharsányi templomkertben programok a kisharsányi torneteremben programok a kovács udvarházban programok a nagyharsányi faluközpontban programok a nagyharsányi iskolában programok a nagyharsányi templomban programok a nagyharsányi tornateremben programok a nagyszínapdon programok a narancsligetben programok a palkonyai faluközpontban programok a palkonyai templomban programok a pincesori kisszínpadon programok a sauska pincészetnél programok a szoborparkban programok a teleki kertben programok a teleki ligetben programok a villánykövesdi faluházban programok a villánykövesdi parkban programok a villánykövesdi pincesoron programok a vylyanon programok az árokpart bárban programok az esélykikötőben programok az óvodaudvaron programok beremenden programok egy térképen programok kisharsányban programok nagyharsányban programok palkonyán programok villánykövesden prókai ágnes psyché psycho mutants psziesztaband pte művészeti kar puchner birtok punnany massif puskás péter puszi quimby rába roland rackajam rácz livi radák jános ráduly misi rainer-micsinyei nóra rájátszás ránki dezső ratkóczi huba rátóti zoltán reart reggeli régi címlap régimódi bohóctréfák reichart edina renaichance rene trossmann reneszánsz konyha rengeteg requiem retextil rétfalvi tamás réti adrienn révai sára reverze richard strauss ricsárdgír rivaldafény roberto zucco rock-lit-era rokka csoport rokokó rosé rólunk írták roma csillagok roma hungaricum romengo romungro roszik hella rozgonyi gergely rozs tamás rögvest röhrig géza rubik ernő zoltán ruska & mica rutkai bori sajtó sajtótájékoztató sam redbreast wilson sándor józsef sansz filmklub sansz játszótér sansz matiné santa diver santai sárik péter sárkány sanyika sárközy zoltán sárosdi lilla satie-maraton sator quartet saul fia sauska lounge sauska udvar programjai schell judit scherer péter schilling árpád schneider jankó sebaj színház sebestyén márta sebhelykiállítás secret man semegi zoltán semmi sena serdu projekt séta a szoborparkban sex drugs gods rocknroll shakespeare shakespeare kortárs tükörben shekespoetry shylock siegal siklós spa simkó kati simon edina simon márton simor ágnes simorág tánccirkusz simply english singas project sinha róbert sipos imre sipos vera sirály sisso 2013 slam poetry slam-busz sociopoly sofi oksanen soha senkinek soharóza somesong somodi h szilárd sorbonne sexual sorszám sorszámgép soul chambers sóvirág söndörgő sötétben látó tündér specko jedno spiró györgy spolarics sprok antal sramó gábor stefanovics angéla stolen symphony stop motion studio k sugár miklós summary summer rebellion surman edit suzuki kimiyosi svejk svjata vatra sylvia leidemann symphonic brass quintet syrius legacy szabad ötletek jegyzéke szabadkai népszínház szabados györgy szabados lászló szabadság egyenlőség párkapcsolat szabó balázs bandája szabó benedek szabó borbála szabó máté szabó réka szabó sándor szabó szonja szabó zoltán attila szacsvay lászló szájlent klasszikal diszkó szakmai beszámoló szálinger balázs szállás szalóki ági szandtner anna szántó istván pokidoktor szársomlyó nép-táncz csoport szarvas józsef szarvassá változott fiú szatmári juli és zenekara szavazás szekszárdi gitárkvartett szélben szállók szeleburdi család szeleburdi gáspár szélkiáltó szemző tibor szent efrém szent györgy iskola blogja szentesi horváth mihály gimnázium szentimentálé szép ernő szerbhorváth györgy szerencsés találkozások szeret zenekar szeri viktor szevasz cseh tamás szfe150 szigorúan ellenőrzött vonatok szikszai rémusz szilas miklós szimbola színes gyöngyök egyesület színház színház 2014 színház 2015 színház 2016 színház a katlanban színház- és filmművészeti egyetem színműveletek szirtes edina mókus szívszakadtig szkéné szobor szoborpark szociopoly szokatlan szokolay dongó balázs szókrátész védőbeszéde szolláth dávid szolnoki apollónia szomorné kukorelli edit szorcsik kriszta szőke nikoletta szőke szandra szponzorbérlet szubjektív kisharsány szukernyik tamás szűcs krisztián szűcs nelli szűcs qka krisztián szvetnyik kata táblázatok tabu tájdíj takács géza takács kati takács lászló takács nóra diána takáts eszter taktak találj címet tamara obrovac támogatók tánc táp színház tapasztalt ecsetek tapasztó ernő tappancs műhely tárnoki márk tarr béla tartuffe tasnádi bence tasnádi istván tatabányai jászai mari színház taxi teatr na walizkach teatr osmiego dnia técsői banda téka tél telefondoktor tengler gergely tg tenke istván tenkes kapitánya kalandjáték tenkes TE tenkes teljesítménytúra tenkes zenekar tenki réka térey jános téri sándor térkép terminál workhouse terralegenda testről és lélekről the allreadies the beans the durgas the garden the irish coffee the island the mindblow the qualitons the ramadogs the tablespoon thealter theatre thuróczy szabolcs tickets tiger lillies tímár katalin tindia tiszta szívvel dúdolok titkaink toldi tomas opitz tompa andrea tompos kátya tóték tóth andrás tóth árpád tóth géza tóth istván tóth krisztina tóth lajos tóth orsolya tóth viktor tóth zoltán tökmag tom és hórihorgas tom törőcsik történetek tranzdanz trill trio a trio afium triplet trouble in tahiti tudnivalók túronyi helyőrség tutti cantabile tündérkert tűnékeny tünet együttes udvaros dorottya újzenekar uknow duo ulickaja ungváry krisztián upor andrás urban voodoo machine utca-szak vacka rádió vádli alkalmi színházi társulás vadonleső vágtázó csodaszarvas vajda milán vajdai vilmos vaklárma vakság valcz péter vallai fesztivál változás van valami bejelentenivalója váradi mónika váradi porta várady szabolcs varga anikó varga donát varga livius városi túlélő vas erna vasárnapi gyerekek védelmi terv vedres csaba védtelenek veiszer alinda veled kerek véletlen velosophie véradás verdi videó videoblog 2014 videoblog 2015 videoblog 2016 vidnyánszky vidovszky víg mihály víg végnapok viktor balázs viktor rizsakov világ civiljei egyesüljetek villánykövesd villánykövesdi vőfély vinnai andrás violin király és hanga királykisasszony virág tünde visinata kontrol vizeli balázs vocapella vojtina bábszínház vörös vörös róbert vuk vylyan wahorn wahorn airport walny teatr wanderers watta cirkusz webcam weiner sennyey tibor weöres sándor weöres-vurstli wh wifi winegret wombo workship workshop workshop archív workshop feliratkozások workshopok a katlanban yagit hakira you-topia zakariás máté zakariás zalán zalaegerszegi leánykar zalaegerszegi pálóczi horváth ádám zeneiskola leánykara zanzinger zányi tamás zebulon proekt zen zene-bona beás hagyományőrző együttes znamenák istván zoltán áron zombola péter zöld 08 zöld kerékpár zöld rosé porta zuhanórepülés zzaj.h trió zsótér zsubori ervin
Név

false
ltr
item
10. ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL: A MEDIAWAVE közösségi pályázatának nyertesei
A MEDIAWAVE közösségi pályázatának nyertesei
http://1.bp.blogspot.com/-7dH79T1yNbw/VbYla3jnDbI/AAAAAAACEeQ/y7DKi61Zaqs/s1600/unnamed%25286%2529_200x150t0_ic.jpg
http://1.bp.blogspot.com/-7dH79T1yNbw/VbYla3jnDbI/AAAAAAACEeQ/y7DKi61Zaqs/s72-c/unnamed%25286%2529_200x150t0_ic.jpg
10. ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL
http://www.ordogkatlan.hu/2015/07/a-mediawave-kozossegi-palyazatanak.html
http://www.ordogkatlan.hu/

true
874411630608914615
UTF-8
Nincs találat. ÖSSZES Tovább Válasz Válasz törlése Törlés szerző Címlap OLDAL CIKK Lásd mindet MÁS OLVASNIVALÓ A TÁRGYMUTATÓBAN ARCHÍVUM KERESÉS ÖSSZES CIKK Nem találtunk ilyen cikket. Vissza vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vas ke sze cs p szo január február március április május június július augusztus szeptember október november december jan feb márc ápr május jún júl aug szept okt nov dec az imént egy perce $$1$$ minutes ago 1 órája $$1$$ hours ago tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago öt hétnél régebben követők követés EZ A TARTALOM ZÁROLT Megosztás a megtekintéshez Másold a teljes kódot Jelöld ki a teljes kódot Minden kódot kimásoltunk Nem tudjuk kimásolni, használd a billentyűzet Másod-Beilleszt parancsait